Oldal kiválasztása


MINTA

FILMES ÁGGÁDÁK

Kárpáti Ildikó írásai

 

„Lődd le a nácit!”

Gondolatok
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz című filmjéről

Aki keres, és aki talál

Gondolatok François Girard: A nevek dala című filmjéről

A slemil és a dibuk, a Jefferson Airplane és Schrödinger macskája

Gondolatok Ethan és Joel Coen: Egy komoly ember című filmjéről

“Jojo, te nem vagy náci”

Gondolatok Taika Waititi: Jojo nyuszi című filmjéről

Szégyen ide, szégyen oda…

Gondolatok Révész Bálint
Nagyi projekt című filmjéről

Surányi András

napfogyatkozás

karantén napló

Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet,

így szól Istenetek!

Szóljatok Jeruzsálem szívéhez

és hirdessétek neki, hogy vége van nyomorúságának,

hogy bűne megbocsáttatott;

Egy szó kiált: A pusztában készítsetek az Úrnak utat,

ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!

(Ésaiás 40,1-3)

 

amikor a villamosok is megálltak megszeppentek a város lakói.

tétován kémlelték az információs táblán futó semmitmondó feliratot – átmeneti szolgáltatási szünet – lopva figyelték egymás reakció.

a buszok hiánya nem okozott ilyen megdöbbenést, sőt talán örültek is annak, hogy tisztább lett a város levegője.

a metrót nem hiányolták, a derengő napsütésben kinek van kedve egy sötét alagútban egymáshoz préselődve utazni, ha van más lehetőség is.

a villamos azonban megszokott, mindennapi városi-mozizás volt.

a nagy ablakokon keresztül nézni az elsuhanó házakat, a kívül rekedt embereket eddig megszokott szórakozásnak számított. a nagy ablakok, mint mozivásznak vetítették eléjük mások történtének töredékeit. maguk találhatták ki a karaktereket, az esetlegesen eléjük vetített utca-diszletekben zajló sztorikat.

toporogtak a megállóban, tétován figyelték társaik megjegyzésit, a jól informáltak kommentárjait.

zavarba ejtő hírek röppentek fel, arról, hogy miért nem mennek a sárga szerelvények.

kijárási tilalom, teljes zár, nincs aki vezessen, a hatóságok túlkapásai, a járvány lokalizálása, az elektromos hálózat csődje… sok minden elhangzott.

volt aki bizonygatta, hogy biztos forrásól tudja a várost teljesen elszigetelik, akár a legvégső állapotig, mert csak így lehet megfékezni az ismeretlen erejű kór pusztítását.

volt aki már a szolgáltatok teljes blokádjáról beszélt, az élelmiszer készletek kimerüléséről, amit egy középkorú asszony meg is erősített, biztosan állítva, hogy a vízművek is lekapcsolja a várost a vezetékeiről.

inkább zavar, hitetlenkedő kételkedés fogadta, semmint indulatok, vagy akár pánikhangulat.

ahogy a tér közepi járdán toporogtak, a nem érkező villamost várták, azt is gondolhatták, hogy ők most egy természeticsapás hajótöröttei itt a város közepén, és a körülöttük üresen csillogó sínek csak jobban láthatóvá teszik elveszettségüket.

ebben a tétovaságban még élesebbnek hallatszott a tér különböző pontjain, fel sivító mentőautók felbukkanása. nem biztos, hogy így volt, de egyre sűrűbbnek tűnt megjelenésük a fiatalembernek.

a tér szinte néptelen volt. egy-egy járókelőt lehetett látni bevásárlószatyorral, volt aki nagy bevásárló kocsit húzott maga után. a nagy üvegpalota elött babakocsit toló anyuka alakját lehetett látni. szokatlan volt, ahogy a kisbaba sírása betöltötte a máskor zajban fuldokoló teret.

a híd felöl egy furgon tűnt fel nagy vöröskereszttel oldalán. platóján szkafanderbe öltözött férfi pumpált fertőtlenítőt a levegőbe. a párafelhő szitálva áradt szét a levegőben. csillogó szivárvány a napfényben. a megálló szigethez érve sem lassított a szkafanderes ember.

arca nem látszódott, csak a szemét takaró  üveglap szikrázott, mint valami furcsa földönkívüli tekintete.

a fiatalember meglepetten érzékelte az arcára csapódó permetet. a körülötte várakozók szitkozódva fogadták a nem várt zuhanyt .

  • rohadt keserű, ..

mondta egy asszony,

  • méreg… döglesztő valamiség

 mondta a másik,

  • kicsinálnak ezek mindenkit, mindennel

mondta a botjára támaszkodó öregember.

a fiatalember kézfejével törölgette arcát. nem volt mire várni. elindult a nagyanyja lakás felé. egy óra gyalog. kábé. közben még találkozhat a kedvesével.

otthon maradt, mint oly sokan mások. ezt ajánlották a szervek az embereknek. mit is tehettek volna. szinte mindent bezártak az elmúlt napokban.

 

a kis utca satnya kínálatú üzletének ajtajában álló fiatal lány szolgálta ki a vevőket. bemenni már nem lehetett, igy lassan , egyenként felírva vette fel a rendeléseket, és szolgálta ki a sorban állókat.

a fiatalember is türelmesen várt sorára.

  • csoda, hogy egy-egy ilyen kisbolt még működik..

mondta egy két méternyire álló asszony. a fiatalember könyveket cserélt az áruért. meglepetésnek szánta, visz reggeli t kedvesének, kakaóscsigát, talán valami túrósat is, meg kakaót. ja és persze nagyinak sajtot, kenyeret. a sor már hosszasan tekergett a sarok felé, egyre kevesebb bolt volt nyitva, így mindenki megadóan vette tudomásul az új rendet. néhányan fészkelődve próbáltak megfelelő távolságot tartani a mellettük állóval. csend volt, a szokott morgólódás, beszélgetés hiánya különösen megnyújtotta a várakozási időt.

mire sorra került  túros batyu már nem volt, így kiflire cserélte a reggeli menüt. még tojást szeretett volna venni, de azt , fertőzésveszélyre hivatkozva nem szállítottak már a kisboltba.

egy hirtelen ötlettel német szótárát cserélte, pár zacskó levesport, száraztésztát, és egy halkonzervet kapott.

elindult a híd felé.

egy-egy behúzott nyakú sietősen lépkedő ember mellett, ment el. meglepetten ismerte fel, mennyire nem keresik egymás tekintetét elhaladtukban.

csak az ismert csöves figura ült megszokott helyén a könyvtár előtti padon. zacskói, a közértből csórt bevásárlókocsin lévő cuccai a szokott rendben körülötte. kutyája a pad alá húzódva hevert a földön.

a fiatalember felcsengetett a lánynak.

  • jövők le,, osonok..

 mondta a lány a kaputelefonban. a fiatalember leült a könyvtár zárt kapuja előtti lépcsőre.

 

  • meghülyült, senki nem engedhetek be, ablakot sem nyithatok.

huppant le mellé a lány. haján megcsillant a napfény, szeme csillogott az örömtől és a dühtől. a fiatalember közelebb hajolt, meg akarta  csókolni, de  lány elhúzta az arcát.

  • milyen a képed, mi ez,

kérdezte. a fiatalembernek most tűnt fel, hogy furcsa pattanások vannak a bőrén. már viszketegséget is érzett. valami locsolókocsi ment el mellettem, attól, tapogatta tétován a bőrét.

a lány jóízűen falatozta a padon tálalt reggelit.

  • nem mehetek be, csak a délutáni ügyeletre. maszkot ígérnek, de reggel még nem volt. ha van se jó. ..

nevetett fel, mákom lesz, semmi baj nem lehet. a fiatalember örült a reggelnek, a kihalt utcának, a házfalaknak verődő csend hangjainak, a lánynak.

  • kerti parti, piknik, pik-nix.

mondta, és megsimogatta a lány arcát, de aztán hirtelen elkapta a kezét.

  • kenjem valamivel, valami szarság, lejön, csak csípös.

 a lány trikója ujjával megtörölte a fiú arcát,

  • estére szerzek valamit, ne piszkáld… felmegyek, fél egyedül, az öregeket riogatják, ő meg egész nap a központi híreken lóg.

a fiatalember összecsomagolta a zacskókat.

  • elmegyek a nagyihoz..
  • anyádról van valami hír?

 kérdezte a lány a fiúhoz bújva.

  • á, lezárták a határokat, nem jöhet el az ápoltjától, de azt mondja, jól van. mit mondhatna, egy német faluban, karanténban. de nem is hagyná ott az öregembert.

csók nélküli ölelésből bontakozik ki a lány, a fiatalember nézi, mielőtt  eltűnik a csapódó kapu mögött szája elé húzza a védőmaszkot.

a fiatalember szedelőzködik. tovább indul.

 

a közeli kapualjban – ma úgy hívják gyűjtőhely, egymásra fektetett hullák fekszenek.

gondosan leragasztott, átlátszó műanyagzsákokban három ember.

csak most veszi észre, hogy szigorú, fegyelmezett rendben mennek be egy –egy kapu alá a begyűjtő brigád tagjai.

nem okoz meglepetést, még kevésbé megrendülést a színes egyenruhás gyászhuszárok látványa.

a hetek során mindenhez hozzá lehet szokni. a szabályozáshoz, a sorban álláshoz, az elszigetelődéhez, és a hullákhoz is. a sajátjainkhoz is.

az apját is így vitték el a lakásából. a fiatalember akkor késve érkezett, már lezárták a zsákot, és épp az ajtón jöttek ki a férfiak apja hirtelen törékennyé vált testével. el sem köszönhetett tőle. talán kellett volna. sohasem voltak közel egymáshoz, bár úgy érezte számtalan közös tulajdonságuk van, lenne mit megbeszélniük, amíg nem késő, de apja minden közeledést elutasított. félelemmel teli agresszivitással, mintha félne a beszélgetéstől, vagy akár fia szemébe nézni.

be sem mehetett a lakásba. ketten fertőtlenítettek, majd az ajtót leragasztották egy pecsétes szalaggal. a vegyszer majd szétmarja a vírust, az emlékeket, még a fényképeket is.

a temetések sem zajlottak nyilvánosan. a kijelölt krematóriumba kerültek az elhunytak. egyre nőtt a számuk, már alig győzték a hamvasztásokkal. végül egy nagy, közös sírhelyet jelölt ki a hatóság a hamvak elföldelésére, közös, előre rögzített gyászszertartással. kétféle módon, a hívőknek és azoknak, akik ezt nem igényelték.

 

a sarki házon felbőgött a megafon. nehezen érthető, recsegő harsogás hasított az utca csendjébe. utasítások, parancsok, mi kötelező, mit követel a hatóság, milyen szankciókra számíthatnak az állampolgárok. a fiatalember a híd előtti térre érve nézte a nagy kivetítőn megjelenő népvezér szónoklatát. a hangok artikulálatlan zajjá keveredtek, de a gesztusok zaklatott parancsolgatásról szóltak. a néhány utcán lévő meg sem állt, már megszokták a napi szónoklatot. amikor kialudt a kivetítő fénye a fiatalember tovább indult. egy öregasszony középső ujját kiegyenesítve átkozódott a kivetítő felé.

a szatyrokkal ügyeskedve sodort cigarettát a híd lábánál. a folyó unott közönyösséggel hömpölygött a pilléreknek ütődve. a hajók, lomhán ringatóztak. a kár békésnek is tűnhetett a kép. csak a sűrűn szirénázó mentőautók jelezték, hogy a nyugalom hamis érzés.

egy alázatos képű asszony zavarta meg. házi készítésű, tuti-biztos maszkot ajánlott, jutányos áron. a patikák már rég kifogytak, a kórházakban is újra fertőtlenítették a használtakat. a fiatalember válsz nélkül továbbment.

a bevásárló utca gyorsétterme előtt cigarettázott egy pincér és a szakács. az ablak mögött egyetlen vendég itta a sörét.

egy bér-kutyasétáltató küszködött a rábízott kutyafalkával. vastagon szája elé tekert sálja mögött dühösen villogtak szemei, ahogy kutyáit próbálta fegyelmezni.

a város máskor harsány, ízléstelen főtere csendes. egyenruhások vizslatják a járókelőket. nagydarab, kopasz, figurák rózsaszín maszkkal, fura maskarák. megállítják a fiatalembert, és az egyikük ügyetlen fontoskodással hőmérőt nyom a homlokához.

  • hova, hova megyünk, – kérdezi jellegzetes hanghordozással.
  • megyek, , a nagyanyámhoz, engedéllyel.

mondja a fiatalember és zsebéből előhalássza a hatósági pecsétes papírt, hogy nagyanyja mozgássérült.

a maszkos meg sem nézi, int, hogy haladjon tovább. már mással vannak elfoglalva. egy törékeny külföldi lányt vizsgálnak.

 

a tér túloldalán öregember ül a cukrászda lépcsőjén lecsúszva . fején akkora maszk, ami eltakarja arcát. agonizál, ezek az utolsó másodpercek. a fiatalember fejét elfordítva hagyja magára az öreget. segíteni nem lehet, nézni minek.

újabb szózat bömböl a megafonokból. a legfrissebb rendeletekkel, a pánik elkerülése…, a rend fenntartása,.. a z emberek biztonsága,…a hatóság megtiltja bizonyos szavak használatát…pánik, járvány, halálozások, félelem, felelősség, másutt, nemzetközi, stb. sok a rémhír. a rémhír árt a nemzetnek, ezért a törvény teljes szigorával sújt le terjesztőire.

a fiatalember visszanézve látja, hogy az egyenruhások vigyázzállásban hallgatják a szónoklatot. mintha figyelné őket valaki, vagy csak ők, egymást.

a sarki koldus lehajtott fejjel nyújtja ki karját a semmibe. nem vár, nem remél, csak van. esetleg egy százas, egy félig megrágott szendvics, akármi, ami értelmezheti hangtalan fohászkodását.

átvág a néptelen téren, üres játszótér, üres hinták, üres padok.

a bezárt üzletek, lehúzott redőnyök, a zárást indokló ragacsok teljesen ismeretlenné teszik az évek óta megszokott utcaképet.

 

az utcavégi emlékmű még szerencsétlenebbnek látszik kihalt tér keretezésében.  előtte a sok emléktárgy, kavics, kő és üzenőcédula szomorúan elhagyatott. csak egy idős férfi toporog az emlékezők üzenetei elött, nyakában tábla hirdeti, hogy ő az emlékmű önkéntes őre.

a fiatalember kihalássza a zsebéből a már előkészített kavicsdarabot, megtorpan, leteszi a követ, lehajtott fejjel áll.

mielőtt az öregember mellé lépne, tovább indul. némi zavarral, búcsút int az öregembernek, aki kalapját megemelve köszön el tőle.

a város disztere üres. maszkok mögé rejtett arcú őrség vigyázz a semmire, a néptelen térre.

groteszk látványos masírozásuk, az őrségváltás ceremóniája a néptelen téren.

a mellékutca kocsmája elött, a lépcsőlejáró takarásában két törzsvendég iszogatott, háta mögé rejtett korsóból, mint kölykök, egy felnőtt buliban. el-elhúzva a maszkot arcuk elöl kortyolgattak.

már csak egy saroknyira van az oltóanyag elosztóhelytől, de már messziről látszódik a bebocsájtásra várók sora.

 

ezt az állomást nem lehet kikerülni, itt osztják a védőszérumot, az  étkezési utalványt, és a legnagyobb értéknek számító kijárásiengedély cédulákat.

a korábbi igazoltatások dokumentumait itt összegezték egy hosszúasztalnál ülő, tetőtől talpig védőruhába burkolt hivatalnokok. döntésük megfellebbezhetetlen volt, így mindenki elsajátított alázattal, beletörődő szervilitással leste az utasításokat. 

 

a terembe egy sötét folyosón át lehetett bejutni. a maskarás őrök rutinszerű motozása sohasem nélkülözött valami lefojtott agresszivitást. az egymásra uszított őrök és őrizettek szavak nélkül tették a dolgukat. különböző gépek elé állva jutottak egyre beljebb a döntnökök asztala elé. útközben egyre kevesebb ruha maradt rajtuk, és meztelenségükben egyre védtelenebbé váltak. számitógépek monitorjain futottak a mezítelenre vetkőztetettek adatai, összehasonlító táblázatok, korábbi jegyzetek egészültek ki a kód-nyelven kiegészülő új információkkal. a fertőzött gyanúsakat azonnal eltávolítják.

a feketeruhás őrök felnyalábolva a meztelen, tehetetlen figurákat gyakorlott mozdulatokkal cipelik ki a teremből. isten tudja hova. róluk nincs a továbbiakban. a hírzárlat tökéletes. a még városban lévők nyugalmát szolgálja a titoktartás. nincs pánik, fejetlenség, hát még ellenállás. a fiatalemberre kerül a sor. megszokott beletörődéssel tűri, hogy két asszisztens fogdossa, vizsgálja lemeztelenített testét, közben a jegyzőnek ismételgeti a bejegyzésre szánt kódókat. mellette most nyalábolnak fel egy gyanúsnak ítélt lemeztelenített fiatal nőt. véletlenül összetalálkozik a tekintetük. a fiatalember érzi a hangtalanul könyörgő, belekapaszkodó szempárt.

elfordul, az ápoló épp a vállára csap, mehet.

az asztalhoz lép.  átveszi a különböző pecsétes iratokat.

amikor kilép az épületből, még mindig változatlanul hosszúnak látja a várakozók sorát.

 

a központi elosztóban várja, hogy az utalványnak megfelelő élelmiszer csomagot megkapja. egy személyre szóló adag, de nagyi nagyon keveset eszik, így be tudja osztani kettőjüknek a fejadagot. amúgy is, ezek a csomagolt ételek, konzervek nem ínyenceknek készülnek. feketepiac már hetek óta nincs, a súlyos büntetések, és persze az egyre szűkösebb keretek már nem segítenek. néhány a maradékait felélő kicsi bolt tart nyitva, otthon elkészített étel kapható még. hatásosnak tűnt a központi televízióban ismételgetett adás, amikor egy feketézőt a családjával együtt internáltak a feketeruhások.

 

menetközben dönti el, hogy most ismét megpróbál maszkokat szerezni. talán szerencséje lesz. ismeri a helyet, ahol fogyatékos emberek különböző anyagokból készítenek színes maszkokat ,némi élelmiszerért, ajándékért. a pénznek mostanság nincs jelentősége. semmit nem lehet kapni, csak utalványra, esetleg különböző áruk, értéktárgyak cseréje révén.

a szuterénban elhelyezett varrodában sokan dolgoznak. különféle sérülésekkel terhelt emberek szorgoskodnak.

a fiatalember rövid alkudozás után két csomag kekszért szerez két csiricsáré mintás maszkot.

a kapun kilépve a tér felé indul, már csak pár perc nagyi lakása. még időben fog odaérni, hogy megebédeltesse az öregasszonyt.

 

a diszkőre ül, cigarettát sodor. telefonálni próbál anyjának. többedik kísérlete végre sikerrel jár. nehezen, de hallható anyja hangja.

  • nem nagyon tudok beszélni, most itt minden vonalat ellenőriznek, hogy miket beszélünk, mert hogy rémhírterjesztésnek nevezik, nem is tudom, le van zárva minden. meg katonák az utcákon, de délelőttönként ki lehet menni egy órányira, kaja, esetleg gyógyszer, ha van utalványunk… és ott, ti.

kérdezi lefojtott hangon, mintha most is hallgatódzna valaki.

  • itt minden rendben, anya ne idegeskedj…

mondja a fiatalember,

  • semmi izé, meg gond.. nincs, minden van. most megyek a nagyihoz, jól van, igen jól van. leviszem sétálni, vagy valami…

mondja megismételve a szavakat, hogy meggyőzőbb legyen.

  • jól van, jól van, vigyázzatok egymásra. nem tudom mikor mi van, de majd jövök, haza majd…most azt hiszem leteszem, mert olyan furán szól, meg recseg, zúg. mond meg nagyinak csókoltatom, jövök, ne idegeskedjen, minden ..rendben van, meg lesz, ilyesmi.

még sokszor elismételve búcsúzkodnak. aztán megszakad a vonal. a fiatalember egy fertőtlenítő kendővel letöröli a telefont , majd zsebre vágja.

lehunyt szemmel élvezi az utolsó slukkokat.

 

nagyi házába nem nehéz besurranni, sarokház, két bejárattal a főút kanyarulatában. klasszikus nagy körfolyósós bérház, rengeteg lakóval.

egymást sem ismerik, így nem nagyon gyanaksznak, ha szembe találkoznak valakivel.

a nagy, kétszárnyú kapun belépve üvöltözés hangja töri darabokra az eddigi csendet. a pincelejáróhoz osonva látja, hogy a maszkkal fedett arcú egyenruhások egy harmadik emeleti lakásból rángatják ki a lakókat.

 egy kis család. apa, anya, két gyerek és egy idős férfi járókeretbe kapaszkodva.  az egyenruhások mellett négy, narancssárga karszalagos asszony, a ház járványügyi körzetvezetője. hangosan bizonygatja, hallja csak a többi lakó is, így jár, aki letagadja, hogy lázas. veszélyezteti a lakótársakat, a környéket, mondhatni az egész város becsületes népességét.

az apa kétségbeesetten bizonygatja, hogy ez csak egyszerű megfázás, semmi, egy kis jelentéktelen hőemelkedés. a maszkosok folytatják az eljárás. szigorú alakzatban körbe veszik a családot, és sodorják őket a lépcsőház felé. a lépcsőnél az öreget felnyalábolva cipelik lefelé. az egyik copfos kislány sivalkodik, anyja hiába szorítja csitítóan kezét a szájára. a nagyobbik ötéves forma kislány az apjába kapaszkodva botladozik. gyors neki ez a tempó.

a fiatalember beljebb húzódik a pincelejáróba, a légó felírat jól takarja arcát.

innen azt is látja, hogy nagyi a konyhaablak függönyét félrehúzva nézi a jelenetet. a fiatalember innen, magában motyogva kérleli, ne mozduljon, ne csapjon zajt. nem kell félnie. nagyi mozdulatlan. nézi a lépcsőházat, de nem tudni mit lát ebben a kavalkádban.

a maszkosok megérkeznek foglyaikkal az udvarra.

alakzatban állva várják, hogy a keret vezetője, nagy, törölhetetlen pecsétet nyomjon a család tagjainak kézfejére. csak ők értik a számsor jelentését.

a kislány abbahagyva a sírást nyaldossa kézfejét, reménytelenül. ez letörölhetetlen.

a járványügyi körzeti megbízott feljegyezi nevüket és új kódjukat egy füzetbe, majd szignáltatja a bejegyzést a keret vezetőjével.

aztán ellentmondást nem tűrően elveszi az apától a lakása kulcsait.

a csapat szabályos léptekkel, ütemesen dobbantva lábával elindul a gyűjtőhely felé.mindegyikük kezébe egy összehajtott műanyagzsákot nyom.

most látni csak igazán, hogy jelenetnek más nézője is akad.

nagyi még mozdulatlanul nézi az udvart, de egy-egy ablak mögött elégedett arcok is érzékelhetők.

 

a járványügyi körzeti megbízott felveszi a földről a kisebbik lány otthagyott bőröndjét, a hóna alá szorítva indul földszinti lakása felé.

belépve a földszinti ajtón, gondosan bereteszeli a bejárat ajtót. egy szögekkel teleaggatott táblára akasztja fel a kulcsokat. már több himbálózik a táblán.

a szobában egy férfi ül, borogatásokkal a fején, köhécselve. a televízió híreit nézi elgyötört arccal..

a fiatalember belép nagyi lakásába. nagyi már szokott helyén, a szobában ül.

a kisasztalon teáscsésze, néhány családi fotó.

némán emeli tekintetét unokájára.

a fiatalember kezét dörzsöli egy fertőtlenítő zselével, aztán nagyiét is. gyengéden, aprólékosan.

leül a másik fotelba. várakozik, amig nagyi tekintete megkeresi őt.

  • adtak gyógyszert.. – kérdezi
  • mindent, és fertőtlenítő-utalványt is beváltottam – mondja a fiatalember.

nagyi bólint, a csendben hallani a lélegzését is.

a fiatalember a kis asztalra pakolja frissen szerzett kincseit. kis vaj, cukor, tejkonzerv, kenyér,…

  • kérlek tedd a konyhába…elbogarasodik lassan minden, nem győzöm.

a fiatalember felnyalábolja a holmit. kiviszi a konyhába, bepakolja a kredencbe. nagyi jelenik meg az ajtóban. kezével igazgatja el a meggyűrt abrosz rojtjait.

  • nem eszem semmit, éppen csak… alig.. neked kellene..
  • nagyi, ez tartalék… el kell innen mennünk.. érted, lelépni, eltűnni..

nagyi a kredencnek támaszkodik, szemével búcsúzkodik talán.

  • én nem tudok menni…nem tudok már menni..
  • nagyi, ezt én megoldom…

lép közelebb hozzá, kezét nagyi kapaszkodó kezére téve.

  • elviszünk egy-két dolgot, egy szatyornyit.. nem többet, meg nem is lehetne… tizenöt kilót lehet, úgy tudom.. de nem is tudom..
  • tiszta ruha kell… nincs már más.. egy-kettő blúz, meg valami…elkapnak, mindent figyelnek, egymást is…
  • nagyi, a kapuzárás elött kell indulni, pont előtte, alkonyatban.. aludj egyet, meg csomagolj is. enned is kell…
  • feleslegesen hősködsz.. én elvagyok itt… meg van mindenem. már nem lephetnek meg, ismerem az egész cirkuszt…

a fiatalember gyengéden tereli be a szobába az öregasszonyt.

leülteti  a fotelba, amelyet most a szekrény felé fordít.

  • mondjad mi kellhet.. ami kell…mondjuk
  • blúz, bugyogó, gyógyszer… neszesszer, kefe. meg a hajcsattok. slussz.

a fiatalembernek nincs nehéz dolga. a szekrény már csaknem üres. amit lehetett pénzzé, majd később áruvá kellett cserélni. gondosan, hogy nagyit ne bosszantsa fel bepakolja holmikat hátizsákjába. nagyi az asztalkán lévő családi képeket piszkálja ki kereteikből. némán nyújtja a fiatalember felé.

 az üres keretek elárvultan hevernek az asztalkán.

a faitalember kis teát hoz be, néhány szem kekszet tesz a porcelán tányérkára. nagyi egykedvűen falatozik. ez most a legfontosabb, teljes figyelmét leköti.

a fiatalember a spájzban pakol, egy nagy, kerekes bevásásárlószatyort szerel.

a korábban előkészített pokrócokat tesz bele, a kerekeket szereli. betolja a kocsit a szobába.

nagyi még a kekszet majszolja.

  • nagyi… megpróbáljuk anyát hívni.. de csak röviden, mert bemérhető honnan beszélünk.
  • anyukádat.. ő most … mit mondtál… röviden kell mondani valamit..
  • messze van, dolgozik… és mindig kérdezi, hogy vagy, meg minden…majd jön, biztosan, amint lehet jönni fog, hogy lásson..
  • nem kell sietni, az sohasem jó, mert… én megvárom..

a fiatalember közelebb húzza a kocsit a nagyihoz.

  • meg kellene próbálnunk… nagyon kényelmes lesz.. gyere…

felemeli a nagyit. kicsi és törékeny. vékonycsontú veréb.

egy ügyes mozdulattal beleállítja a kocsiba. igazgatja a párnát alatta.

  • ebből nem látok ki…, nem tudom hova viszel…

mondja nagyi a kocsiban kuporogva, épp csak a feje búbját látni. a fiú elsimítja összekócolódott haját.

  • maradj már.. nagyon jó lesz, majd mondom merre megyünk, és ott van egy lyuk…kukucs.. látod, a kapcsolónál… nincs hideg, nem kell félned… most kiveszlek és majd lent… a kapuban beleülsz a hintodba …

kiemeli nagyit, visszaülteti e fotelba. nagyi megnyugodva eszi az utolsó falatokat.

  • a kefét, odaadnád, mert így nem lehet kimenni az utcára… emberek közé…
  • persze, persze… nézz ki rendesen… ismernek.. nem … lehet…
  • nem tudod hol van az órám, … a barnaszíjas… az még megvan.. érettségire kaptam… vagyis.. az esküvömre… az enyém, igen,

a fiatalember felemeli az asztalról az órát. nagyi kezére csatolja.

  • szép darab, örök darab…
  • a hátára gravírozták a nevemet… emlékül Emmának…
  • csak annyi van, hogy Emmának

mutatja az órát nagyinak, de nagyit ez nem érdekli.

  • nem akarsz egyet pihenni, mielőtt indulunk… várjál, most esetleg..

ellenőrzi, hogy minden jól be van-e zárva. felesleges óvatosság, de már reflexé vált. nyomkodja a telefon gombjait. hosszan csöng ki, de végre kattan

  • anya, anya várjál… nagyi, nagyika ébresztő, Judit az..

tartja a telefont az öregasszony füléhez, a telefonból hallani, ahogy szólongatják, de a nagyi nem biztos, hogy mindent jól hall. rutinszerűen válaszolgat.

  • igen, megvagyunk…minden .. és te, mikor… hol vagy…és itt minden rendben van.. ebédeltem is…nem tudom mi ez itt … nem kell venni semmit, gyere haza… mert…nem köhögők, ja, a szívem… de.. itt van a gyerek.. itt van… elveszett a hajcsatom…de nem tudom.. merre voltam..

a fiatalember mutatja, hogy el kell köszönni, hosszú lesz a beszélgetés.

  • nem tudom mit akar a gyerek… valamit mond, és mutat is…igen, megvagyok..

aztán hallani anya mögött a távolban ismeretlen nyelven üvöltöző parancsszavakat, kattan a telefon. letették

  • nem mondta meg mikor jön haza.. sohasem mondja meg…én meg csak várjak.. mindig ilyen volt.

méltatlankodik.

lassan bealkonyodik. készülniük kell.

még egy indulás előtti vécézés, vizes flakon a kocsiba.

indulás. csak egy kislámpát, hagynak felkapcsolva , talán ez is jó valamire.

a fiatalember gyengéden terelgeti a nagyit. bezárja a lakást.

 

halkan osonnak a hátsólépcső felé. a fiatalember a lépcsőnél felkapja nagyit, hátán a hátizsák és a bevásárlószatyor.

nagyi visszafojtott lélegzettel tűr. nem tudni, mitől fél jobban, a lebukástól, vagy hogy leejti unokája. két vékony karjával még szorosabban öleli a fiatalember nyakát

  • maskarát csinálsz belőlem…le ne ejtsél, mert … én nem is tudom… én is vittelek így…, meg Juditot.. úgy sivalkodott.
  • nagyi pszt, csendesen…mindjárt leteszlek.

már csak pár lépés az utca. most kell észnél lenni.

 

amint kiérnek a fiú a bezárt üzlet ajtajának takarásában leteszi a nagyit. egy kicsit  a szokottnál tovább tart, a míg kibontakozik nagyi szorításából.

hallatszik, ahogy a járványügyi körzeti megbízott nagy dörrenéssel most zárja a kaput. most gyulladnak fel, takarékos sápadtsággal az utcai fények.

a fiatalember , a már lepróbált módon ülteti bele nagyit a bevásárló kocsiba.

eligazítja a párnákat, a pokrócot, megigazítja nagyi haját, aztán ráhajtja a szatyor fedelét az öregasszonyra.

óvatosan, halkan, takarásról takarásra haladva húzza a kocsit maga után. néha nyugttóan duruzsol a fedélhez hajolva. nagyi néha kérdez, merre járnak, mit akar vele a fiú…

szerencsére az esti járvány-örök még nem vonultak fel teljes pompájukban, így most könnyebb haladniuk. egy darabig a mellékutcák ismert kanyarulataiban.

nagyinak pisilnie kell. a fiatalember egy sötétebb tér felé kormányozza rakományát.

kiemeli a nagyit, segít leguggolnia, mint kislánynak fogja a kezét, hogy végezhesse dolgát.

  • már majd be pisiltem..

mondja nagyi nevetgélve, mint valami csínytevés lenne. ezen végre mindketten összeölelkezve nevetnek.

aztán vissza a kocsiba.

nagyi halkan motyog, az utat , utcákat találgatva.

 

megérkeznek a lány házához. egy rövid telefon jelzés, aztán a sarok takarásában várakoznak.

a szatyorból halk dudorászás hallatszik. ki tudja nagyi épp hol jár, de talán örül az emlékeinek.

halkan érkezik meg a fiatalember kedvese. most nagy fekete kapucnis dzsekibe burkolódzó árnyék.

átölelik egymást kedvesével. tétova csók, félszeg mosoly. ki tudja ilyenkor mit szabd, mit nem. és ha nem, ha semmit sem szabad akkor mi marad, és minek.

zsebéből két szendvicset  halász ki. egyszerű vajaskenyerek, de ez most mennyei lakoma. az egyik apró kockákra vágottan, nagyinak. mosolyogva nyugtázza a szatyorban dünnyögő-dudorászó nagyi jelenlétét.

  • megcsináltam a légópincében a nagyi helyét. elloptam a kulcsot is, megpróbálhatjuk… biztonságosnak gondolom

a lány behajol a szatyor fölé, megérinti nagyi vállát

  • csókolom, hogy ment az utazás, hogy tetszik lenni…

nagyi összerezzen, hunyorogva néz

  • Juditka…Juditka te vagy..

a fiatalember megsimogatja nagyi fejét

  • nagyi, ő az én kedvesem.. találkoztatok már, kicsit korábban… nem Juditka, nem anya ..ő majd jön, hazajön.

a lány közelebb emeli a katonákra szeletelt kenyeret. lassan etetik, falatonként az ismét megéhezett, jóízűen falatozó öregasszonyt…

  • nagyi, ne habzsolj… igyál egy korty vizet… na
  • mint egy kölyökkel…nem vagyok kölyök.. nem.. idomítás, mindig..
  • horgad fel a nagyi, kezével a lány kinyújtott karjába kapaszkodva, védve az ételt.

a fiatalok elmosolyodnak.

nagyi megnyugodva lakmározik.

a helyzet szinte idillinek tűnik, míg nem a fiatalember jelzi, hogy ideje a pincébe indulni.

 

a lány megy elöl. telefonjával világít. a nyiszorgó kapunál óvatosabbakká válnak. szerencsére mindenki bezárkózva él lakásában. mennek tovább.

a lépcsőlejáróban nagyi ismét unokája karjában. koravén kisbaba.

a pince elhanyagolt labirintusa most kapóra jön. törmelékek, kidobott bútorok között, a farakások mögötti helyiségbe jutnak.

 

a már napokkal korábban kialakított menedékhely egészen otthonosnak látszódik. egy gondosan kialakított ágy, a sarokban vízcsap, deszkákkal eltakart vécé. a korábban légóvilág, még működő rekvizituma.

nagyi hunyorogva nézi új lakhelyét. még nem tudja, de érzi itt fogja meghúzni magát.

most látja, hogy  sarokban egy másik priccs is van. az unokájának. egy drótra aggatott kartonfüggöny osztja kétfelé a teret. karantén összkomfort. a sarokban kis polc. a lány arra rámolja gondosan nagyi holmiját.

meleg vizet könnyű venni a ház központi kazánjából.

  • egy kis mosdás….biztosan jól esne… segíthetek?

mondja nagyinak, aki megszeppenve nézi új környezetét. erőtlen az ellenkezéshez.

gyengéden vetkőzteti a törődött kis öregasszonyt.

  • fordulj el.. hallod..

mordul nagyi az unokájára. a fiú a priccsre borulva fordul a fa felé.

a lány melegvizet vesz a laborba. gyengéden mosdatja a lavórba kuporodó nagyit.

  • a hajamat ne… most nem frizurázunk…

mondja reszelős fáradtsággal az öregasszony.

  • nem most nem… ne tessék félni, majd, de akkor ondolálva..

mosolyodik el a lány.

nagyi is mosolyog. gyengéden pacskolja a lány kezét.

vastag törülközőbe tekerve szárítja nagyit.

a fiú egyenletes szuszogása hallatszik,

nagyi hálóingben, kis kardigánban fekszik a friss ágyneműben.

számolja a sarkokat, imádkozik.

 

a lány lekapcsolja a villanyt.

halkan lép ki, húzza be, maga után az ajtót.

az óvóhely lejáró lépcsőjén ül.

haját babrálva cigarettázik, bámul maga elé.

lassan, fáradtan araszol fel a lépcsőn. nem lehet eléggé vigyázni ezekben az időkben. egyre erősebb meggyőződése, hogy mindenki mindenkit figyel.

a hatóságok ugrásra készen várakoznak a rendcsinálás szellemében.

bárkire lecsaphatnak, és ilyenkor időt nyer az, aki mást tud maga elé tolni.

a hetek, hónapok egyre masszívabbá , áthatolhatatlanabbá teszik e járvány kapcsán kialakított új rendet.

az emberek védelmében hozott szabályok gyakorta bedarálják a hatalomgépezetébe a védeni hívatottakat.

 

a bátyja már alszik.

kerekesszéke az ágy lábához húzva áll, a monitoron képernyője világítja be a lakást. az asztalon ételmaradékok.

a lány nesztelenül lép be a fürdőszobába, csendesen zuhanyozik, majd pizsamájába bújva kucorodik ágyára.

kintről egy-egy szírénázó autó hangja hasít fülébe…

 

hajnalodik. nagyi az ágy szélén, lábát lógázva ül. ezüsthaját fésüli gondos, mozdulatokkal, lassan, tincsenként. ujjaival csigákat teket a tincsekből, azt tűzi gondosan feje búbjára…  a farakások között vág utat magának a reggeli napsütés. nagyi dünnyög biztatja magát a reggeli lábtornára.

unokája is ébredezik

  • jóreggelt kisasszony… – mosolyog a fiatalember- felkelünk..
  • szép jó reggelt…- hunyorog nagyi az incselkedő fénypászmában- készülök… látod…

a faitalember kikászálódik az ágyból, vizet forral, porkávét csinál. nagyinak felönti tejjel, kis cukrot kever bele. keksszel tálalja. nagyi boldog mosollyal falatozik, cuppogtatja a falatokat.

  • miért vagyok itt, most én.. miért.. elutaztunk..- emeli angyalkék szemét a fiatalemberre. a fiú közelebb húzódik.
  • nagyi ez biztonságosabb… velem vagy… az öregeket, időseket egy helyre viszik, mert hogy azt mondják biztonságos, de én… én nem.. meg a kaja jegy is kevesebb, és így… érted..- mondja és közben felsegíti nagyit, tereli a mosdó fülke felé…- szépítkezz, én vagyok a zsűri, tetszel-e..-

nagyi óvatosan mossa a szemét, nem fröcsköl, takarékos.

  • miau… miau…- nevet a fiatalember. nagyi utánozza, aztán egy kedves legyintéssel simogatja a fiatalember arcát.

visszahuppan az ágyra. a fiatalember a csomagból egy kézimunkagombolyagot kotor elő. nagyi nézi, forgatja a csipkét.

  • fájnak az ujjaim, kacskák… én már nem, annak idején én férceltem a legszebben, azt mondta klobl néni, mint a lénia. hogy a vevőnek én csináljam a próbát… ez makramé…- motyog az emlékeibe merülve, aztán tétován néz a beszűrődő fénypászmába – kisebb a fejadag ..de az öregek is szeretnek enni…- ereszti le kezeit, az ujjára hurkolódott fonalat tekergeti.
  • nagyi, most majd egy időre…beköltöznek hozzád, kell, nekik is kell hely… olyan járványfelügyelők… itt nem kell parírozni nekik – ül vissza a saját ágyára.
  • nem mondtam semmit…én nem, csak én is …kisebb az adag…ganéság..
  • fel kellene öltöznöd, nem ülhetsz itt pizsamában… snassz…- és az ágyra teszi nagyi ruháját.

nagyi visszanyert biztonsággal öltözik. gondosan hajtogatja a levett ruhákat, helyezi egymásra, majd kezdi elölről. végtelenítve. keze nyugtalanul matat az ágyon.

  • eltűnt az egyik csatom, négy volt. négy.. elbitangolt.. elment..

a fiatalember felemeli a lepedőről a negyediket. átnyújtja nagyinak.

nagyi boldogan tűzi hajába… most már kezdheti ágyszéli lábtornáját.

a fiatalember laptopja fölé görnyed. felhívások, utasítások, fényképek, utcaképek, felügyelőkkel. rend, fegyelem… persze a lakosság érdekében.

nincs más információ. egy adó fogható, egy hírcsatorna a központi tájékoztatásnak megfelelően. így minden stabilabb, átláthatóbb a fertőzés elhárításának érdekében: hazafias érdekünk a teljes egység küzdelmünk sikerének érdekében.

  • nagyi dünnyög, motyolál, holmiját rendezgeti fáradhatatlanul.

 

amikor a lány felébred, testvére már a számitógép elött ül.

  • végre…éhen döglök..- mondja némi nehezteléssel.

a lány begyakorlott mozdulatokkal melegit vizet, keni meg a kenyeret, készíti egy tálcára az edényeket. félálomban egyensúlyozva teszi le bátyja elé a reggelit. a testvére rá sem néz, úgy veti oda

  • hol az istenben csámborogsz éjjel.. mindent látni, nem érted… nem tudok mindent kitörölni…ezek engem is ellenőriznek, ezért tűrnek meg egy nyomit…ki a szar ülne egész nap az átkozott monitor elött.. segghülye vagy. .infantilis liba… szerelmes picsa..- kortyol a teába kicsit lehiggadva.
  • mit kell csinálni…kinyírják az öreglányt , útban van.. tapsikoljak.. mindenki útban van, ne izgulj… vírushordozók vagyunk…valahogy…mindenki.- hajol testvére fölé, megcsókolva kócos üstökét.
  • megfürdetsz, van még annyi időd.- kérdezi testvére.

a lány bólint, gyakorlottan navigálja a kerekesszéket a zuhanyozóba.

a testvér átszellemülten élvezi a szétáradó melegvizet. a lány szappanos szivaccsal dörzsöli a görcsösen kapaszkodó férfit.

a sérült test ellenére is ágaskodik testvére férfiassága. férfi a fal felé fordul.

a lány magára hagyja a fülkében. az ablakban állva cigarettát sodor, bámulja a  szembeház vakságba süllyedt ablakait.

lepedőbe tekerve ülteti vissza testvérét a kerekesszékbe. öltözteti.

  • sietnem kell.. utca fertőtlenítés van ma kiírva.. aztán adnak utalványt…
  • a nyomikat is sorra veszik.. összezárják… tajgetos a fertőzés ellen.. biztos prevenció… még kellek nekik.. ismerem a programot, küldöm a jelentéseket… ezzel igazolják ők is magukat. egymás elött is.- vigyorog- a tudás, ha mégolyan mocskos is, hatalom.. e legyél észnél… nem hős vagy, a gondozom.. vetted…
  • anyád, az a gondozod… az agyamra mész, hülye, szépelgő pasi, mint a többi – nevet a lány kifelé menet.
  • egyszer még seggbe rúglak – kiált utána testvére- … gyakorlom is a mozdulatot.

 

csapódik az ajtó. a testvér a monitorra mered.

  • a kurva anyátokat. dögevők. érthető vagyok, a kur-va a-nyá.to-kat…-

aztán a kódok tengerében szörföl. készül a napi jelentés.

 

az utcán a lányon kívül mások is a téren összegyűltek csoportja felé siet.

a maszkos, védőruhás őrség keretezi a sorban állókat. mindenkinek igazolnia kell magát, rövid hőmérőzés, majd a kijelölt csoportokba sorakoznak a munkára kijelöltek. aláírásukkal hitelesítik, hogy átvették a fertőtlenítő spray-t.

a központi híradó kamerája elött vonulnak, az asszisztens nógatására mosolyogva, lelkesen.

 az utcák különböző szegleteiben spriccelnek a kijelölt fertőtlenítők. valójában céltalan munka ez, de a mozdulatok játékossága sajátos koreográfiának tűnik a néptelen utcákon. Karantén-koreográfia a kihalt városban.

 

a lány testvére ül a monitor elött. dolgozik. és folyamatosan káromkodik, átkozódik

  • rohadt tetves élet…belesimulunk, belerohadunk, belebénulunk ebbe az egész szarba…itt mindenki nyomi, kint vagy bent…kint és belül…

 

a fiatalember a park egy rejtett szegletében várja kedvesét. takarásba húzódva ölelik meg egymást.

rejtőzködő, csendes, meghitt pillanatok.

  • nem tudom már számolni a napokat, heteket, hónapokat…teljesen beletörődők az új rendbe…- mondja a lány.
  • ez az elvárás.. szóval rendben vagy… nincs félnivalód.- vigyorog a fiatalember.
  • hülye..-hallgattatja el kezét ajkára téve a lány.

külön-külön, más kijáraton hagyják el a parkot.

 

nagyi elmerülten majszolja ebédjét. a fiatalember megnyugodva hagyja magára.

munkamellényébe bújva várakozik a szemeteskocsi mellett.

  • végig dzsalunk a körúton. négy óránk van az egész bulira, aztán ellenőriznek… nyomás- mondja a sofőr. nagy kukáskocsi dönget az utcákon.

a házak elé kihordott szemetet, kukákat ürítik nagy lendülettel. sajátságos lomtalanítás ez, a szokott szemeteszsákokon kívül minden egyéb hulladék az utcákon. minden tartalékolás, felhalmozás szigorúan tilos. ezt mindenki megadóan elfogadva szabadul holmijától.

egy-egy a kapuban kihelyezett, leplombált holttestet kerülve serénykedik a fiatalember is. lassan megtelik a kocsi. irány az öböl menti telep.

már messziről látni a hatalmas máglyákban égő szemétkupacok rengetege.

a szállítmány érkeztét is nyugtázzák a járványfelügyelők. ez záloga a munka utáni élelmiszerutalványok osztásának is.

türelmesen várja, hogy sorra kerüljön, megszokott napi rutin ez.

 

az átvett papírokkal most a központi elosztóban vár sorára. álltalában ilyenkor ér ide mindenki, igen hosszú a sor. a pulthoz érve a választható lapon ikszeli be, miket szeretne kérni bonjaiért.

 

hátizsákjával a hátán indul hazafelé. csak egy igazoltatásnál kell alázatosan várnia, és mehet tovább.

alkonyodik. az ablakokban halk fények, az utcákon sápadt, foghíjas közvilágítás.

tiszta ruhákat szed össze, aztán, a legkisebb feltünést keltve igyekszik nagyi felé. még öt perc, és elnyeli a pince. magában számolgatja a lépéseket. saját mantra, saját szorongás ellen.

 

nagyi, mint rendesen most is eszik. elégedett. vagyis annak tűnik.

  • hoztál kekszet.. valamicskét.. nasikát.. -köszönti a fiatalembert.

a fiatalember mellé tekepszik. kihalász kekszet a zsákból. bohóckodva nyújtja át nagyinak. az ágyon kalimpáló mami önfeledt gyermekként majszol. félrebillent testtel támaszkodik unokájának.

 

a lány most végez a kötelező tájékoztató tanfolyamon. szinte mindennapi kötelezettség meghallgatni a járványőrök körzeti parancsnokának ukázát.

kívülről tudja már mindenki a leckét: ellenség, veszély, külső fenyegetettség, összetartozás, büszkeség, belső árulók, hazafiatlan férgek… összefolynak a szavak, már csak dallamuk, dinamikájuk érzékelhető. kellemetlen, monoton, disszonáns hangzás. néha még önmaga paródiájának is tűnhet. annak ellenére, hogy mindenki tudja, jelentéstől függetlenül, halálosan komolyak a fenyegetések. rájuk zuhanó következményei.

sietősen siet haza.

 

a testvére kimerülten bóbiskol.

ételt melegit neki, és persze teát. gyengéd simogatással ébreszti.

  • fogalmad sincs milyen hosszú egy nap… hány perc, hány másodperc.. bekattanok, bezárva, ezt a rohadt monitort nézve, jelentgetni a nem-történést..- mondja fáradtan, kanállal turkálva tányérjában.
  • siettem… tudod, hogy siettem.- nem lehet lelépni. figyelnek, aláíratnak, iktatnak. életveszély kimozdulni, te is tudod…még tiszta mák, hogy a lift beszart… igy képtelenség… – ül a szék karfájára.- mindent tudnak, mindent néznek.. még azt is mikor van meg.. pláne, ha kimaradna…

a testvér felröhög

  • különösen, ha ők csinálnak fel…
  • annyira baromarcú vagy.. igazi pöcs…- mondja a lány, de teleszájjal röhög ő is. lekászálódik a kocsiról. a zuhany alatt áll.
  • elmész… lemész..- kérdezi a testvére.
  • . és kérlek, ne cirkuszolj.. oké, jövök hamar…- mondja – deal..
  • deal, baszod, nem sok választásom van..- mondja a testvér beletörődően.. hajt a véred, kicsit kurvás, de jó családból való..- szürcsöli a teát.
  • csak te lógsz ki a nemesi-vérvonalban..-röhög a lány, miközben megcsókolja testvérét.- ne idegeskedj, tudok magamra vigyázni, könnyebb, mint rád, te komputer-guru.

 

halkan húzza be maga után az ajtót. csendesen fordítja el a kulcsot is.

  • vártalak.. nagyon. szerintem tényleg alszik.. ne ijedj meg, néha beszél magában, meg felül teázni.. és zörög a keksszel..
  • ebbe az egészbe belerohad mindenki. fertőzve, vagy megúszva a vírust, de kifingunk… vagy leég az agyunk.. csupa zombi…zombiország polgárai.

össze bújva húzzák magukra a takarót.

a fiú még kinyúló kezével egy pillanatra, megigazítja az ágyukat rejtő függönyt.

  • ne félj, nincs bent a füle.. semmit sem hall, mint az ágyú…- öleli át a lányt.
  • lehet nekünk valaha egy kölykünk… vagy mindig ez a majrés változat…- bújik közelebb hozzá a lány.
  • egyszer ezek is megdöglenek…- csókolja meg a fiatalember.
  • versenyfutás a halállal, nekem tetszik ez a verzió, bejön…kicsit perverz ..de izgi… te komolyan ezt gondolod.
  • nem tudom, mit gondolok… nem gondolkodom… attól is csak éhesebb lennék. – megcsókolja a lányt.
  • ha fáradt vagy, elég ha a kezed foghatom. – néz rá a lány.

hosszan-hosszan nézik egymást, mintha most fedeznék fel egymás szemében a félelmet.

szeretkeznek. halkan, meghitt gyengédséggel.

álomtalanul fekszenek. nagyi a teával zörög a függöny mögött.

várják, hogy megnyugodjon.

aztán felkel a lány, magára húzza ruháit. a fiú felkönyökölve nézi.

  • bolond vagy a pinceajtóig akarsz kísérni?- mosolyog a lány.
  • szép vagy.. és szeretlek…- mondja a fiatalember.
  • ezt mintha mondtad volna már..-mosolyog a lány- holnapra új szöveget kérek…milyen sovány vagy.- csókolja meg búcsúzásként kedvesét.

 

reggel a szokott utcakép fogadja a lányt. talán kicsit több a maszkos egyenruhás, de a megszokott városkép változatlan.

 

az elosztóhelyen, most szélesfejű seprűkért kell sorakozni, előkészített igazolványokkal.

a felügyelő asztalánál egy másik vezető is áll. rá-rámutat egy eléje az új felügyelőlépő nőre, akit az egyenruhások tovább terelnek. a lány aggódva érzékeli a szokatlan eljárásrendet.

sorra kerül. az új felügyelő hosszasan vizslatja, papírjait nézegeti. a lányt is közrefogják a vírus -őrség tagjai, és egy nagy terembe terelik.

már több nő toporog tanácstalanul. fiatalok, középkorúak vegyesen.

most már egy felügyelőnő lép a csoport elé. lassú kutakodással nézi a nőket.

  • világos nyilvántartást vezetünk…mindenkiről..up to date mondhatnám, és maguk.. szóval maguknak késik a vérzésük. felesleges komédiázniuk, a kiosztott karperecek, erre elég információval szolgálnak… – elégedetten jártatja végig tekintetét a lehorgasztott fejű, vagy tekintetüket elkapó nőkön.- elmulasztották közölni előljáróikkal. pedig ez ránk is tartozik, nemzeti ügy, nemzeti családtervezés…  pontosan tudják, de ellenszegülnek – csattan fel a hangja a mondat végére. hamis nyájassággal a terem túloldalán elhelyezett öblös, műanyag széksorra mutat,..
  • üljenek le, fecsegés nélkül.

váratlan szervezettséggel a korábban észre sem vett nők lépnek a székekben ülők mellé. szótlanul esnek a nők hajának. csattognak az ollók, az elektromos hajvágók. szinte pillanatok alatt fosztják meg a nőket hajuktól. a dermedtségtől, félelemtől nincs ellenállás a lekopaszítottakban.

a földre hullott tincseken lépkednek, de nyomukban már seprősök is megjelennek.  röpke percek alatt történik mindez.

ismét ragyog a padló, a rend helyre állt.

a felügyelőnő név szerint szólítja a kopaszokat.

egy lepedővel eltakart fülkébe lépnek, aztán egy orvosi asztalra parancsolják őket.

egy orvosnőnek tűnő maszkos asszony vizsgálja őket.

hatukat egyszerre, szimultán.

a lány is megadóan szétteszi lábát. bugyija a bokáján hurkázik.

  • csak késik.. szokott de van vérzésem, tudom megjön…- próbálkozik, de az orvosnőt ez nem érdekli.

nyomában asszisztense, aki valami csípös anyagot fröcsköl a nők védtelenül hagyott ölébe.

szűkölő fájdalom, sikoly, elfojtott sikoltások…

aztán csend.

  • törülközzenek meg… alaposan – harsan a doktornő hangja – aztán csatlakozzanak a csoportjaikhoz.

fájdalomtól gyötrötten vánszorog a lány a csoportjához. a többiek kerülik a tekintetét. többségükkel megesett már a higiénés- eljárás.

 

vonul a csoport őreik felügyelete alatt seprűikkel.

ma nincs tánc. szótlanul karistolják az utca kövét.

az egyik kopasznő váratlanul üvöltözni kezd, hadonászik sörűjével. ordít és zokog.

a többiek félrehúzódva csitítják. reménytelenül.

a szakaszvezető telefonál. szinte abban a pillanatban feltűnik a mellékutcából egy citromsárga, villogó autó.

a személyzet szakavatottan emeli fel az üvöltöző nőt. eltüntetik a kocsi belsejében. a kocsi villogó lámpával, szirénázva robog el az utcából.

 

  • ezt meg kell innod…nagyi ne mórikáld magad.. köhögsz..- tartja a bögrét nagyinak a fiatalember.

nagyi szárazon, fulladozva köhög.

inna, de újabb és újabb köhögés gátolja ebben.

a fiú a szétcsavart golyóstoll –szívó szállal segíti. aztán nagyi visszabújik a paplan alá.

  • még pihenek egy kicsit.. de ébren vagyok… hallod..- motyogja.

 

a fiú a patika felé iparkodik. a sorbaállás itt is természetes. egymásik várakozótól  szerez gyógyszerutalványt. a karórája elég fedezet.

  • töltse ki az űrlapot…minden rovatot..-mondja és fejével az iroda felé bök. kötelező, nem ő találta ki. neki ezt kérnie kell. mindenkitől, minden gyógyszerre. most erősen beosztják ki, mennyit és mit kaphat. ez nem játék, amikor annyi nehézséggel jár a járvány megfékezése.
  • sokan próbálkoznak trükkökkel..-mondja a patikus, amig a fiatalember körmöli az adatokat-.. és külföldiek is…innen akarják vinni…de kérdezem én, mi vagyunk mi, máriáshuncut… oldják meg maguk, ne a mi vesztünket akarják, ugye..-adja át a gyógyszeres dobozt.

 

gondosan zsebébe süllyesztve szerzeményét rohan a szeméttelep felé. késni nem lehet. az levonással jár. meg jegyzőkönyvezik.

a szokott útvonal, szokott látvány. szemetes kukák, hullák, falragaszok, szabályozó , figyelmeztető táblák, hirdetmények.

a lobogó tűz körül most is toporog néhány szerencsétlen, abban bízva, hogy talál a lángok között hasznosítható tárgyakat. az sem baj, ha kicsit pörköli őket a tűz. nincs más esély, hogy ehessenek. ők nem jogosultak élelmiszerjegyre. kicsúsztak a rendszerből, sőt terhére is vannak a rendcsinálóknak. itt az marad talpon , aki fürgébb, mint a többiek. tudják, minden más csak duma, ámítás, szép szöveg, de attól még korog a hasuk.  – a szemetesek kaján vigyorral nézik a tülekedőket. nekik szórakoztató móka ez.

a fiatalember kekszet, lekvárt, teát vásárol az utalványért.

siet.

nagyi várja. azt reméli.

 

amikor belép a pincébe nagyi harákoló szuszogása fogadja.

megnyugodva telepszik mellé. nagyi hunyorogva ébred. a fiatalember felülteti, eteti, itatja. nagyi hálásan piheg, de amikor egy-egy köhögőroham ráront akkor fájdalom,  rémület van a szemében.

  • fürdeni kéne kislány.. úgy illik. úrilány illatos… én úgy szeretem- biztatja nagyit, aki most rámosolyog.
  • nagy franc vagy te.. mint az apád, tőle tanultad a széptevést… ahhoz értett, meg a lovakhoz, kártyához. legalább is azt hitte a taknyos..- mereng a kekszet forgatva szájában. – anyád is, hogy megszédült tőle…mint örvénybe… – néz a fiúra. tényleg ő most hol van, hol lakik… kérdezi.
  • ő most sehol.. már… nem tudom- mondja a fiú, de nagyi ezt nem hallja. nem akarja hallani.
  • azt mondod fürdés… most.. –tápászkodik lassan fel a nagyi.

áll reszketeg törékeny testével a zuhany alatt, módszeresen mosdik

  • ne less, te szemtelen… – sipákolja- fordulj el, mert… és add már a törülközőt, bamba..

 

a lány most ér haza. kopaszfejét sapkába rejti. beviszi a vacsorát a bátyjának.

-.. te teljesen hülye vagy…- fordul felé a testvére – nem érted mindent látni ezeken a kamerákon keresztül. itt van a monitoromon… ezért tűrnek, mert összerakom nekik a képeket… láthatnak mindent. nem tudom ki és hol, de látnak, hogy rohadjanak meg…- a lányra néz – megnő ne szarj be, úgyis elég ritkás volt.

a lány maszatos-könnyes arccal mosolyog.

  • te seggfej a fogad ritkás, meg a húgyagyad…- borul testvére vállára sírva.

testvére kiéhezetten eszik

  • menj már a pasidhoz… meglát, be fog szarni.. remélem kidob.. mint egy csupasz vécékefe..- int búcsút a kezével.
  • de reggel fürdünk, te bűzbomba..- csókolja meg testvérét a lány.

 

nagyi az ágy szélén ülve lapogatja tiszta ruháját. gondosan válogatja a két-három darab közül melyiket húzza magára.

a fiatalember meglepetten nézi a sapkás lányt.

  • új divat, trendi..-mondja a lány és leveszi sapkáját.

a fiú hangtalanul öleli meg, aztán leülteti az ágyra

  • mondtam, hogy nagyfejű vagy, és eláll a füled..- mondja mosolyogva—szóval nekem bejössz…
  • -paraszt…- mosolyog a lány..- biztos meleg vagy igaziból.
  • nevetnek, szűkölve, idétlenül röhögnek.

nagyinak most esik le a tantusz

  • veled mi van… mi történt… – kérdezi tétován.
  • ez a divat nagyi… ezek mennek most…

nagyi szótlanul nézi. de nem látja nevetségesnek a helyzetet. köhécselve fekszik vissza. feje búbjáig húzza a takarót.

a lány és a fiatalember szótlanul teáznak. kint egy-egy autó, szirénázó mentő robaja hallatszik.

  • beteg a nagyi… szerintem beteg.. kurvára köhög…-mondja a fiatalember.
  • bemutatlak a bátyámnak.. tök mindegy- mondja a lány- mindent tud…mint a buddha, lát, beszél, hall, de nem mozog…-neveti el magát.

nagyi alszik. nehezen veszi a levegőt, de alszik.

 

sötét csend van a házban. behúzott függönyök, zárt ablakok.

senkisem kukucskál, vagy talán mindenki.

egymás kezét fogva araszolnak a lépcsökön.

mielőtt belépnének a lakásba össze simulva, csókolóznak.

ez az ő percük. az egész napból, az egyetlen.

 hosszan, csukott szemmel ölelik egymást.

egy fiatalember és egy kopasz lány.  éjjel egy budapesti bérházban.

 

a lány testvére görgeti a híreket a monitoron.

fel sem néz, tudja, hogy szokatlan módon húgával jött valaki.

  • lehetne halkabban… felvertek mindenkit,,- morogja a pisszenés nélkül belépőknek- fel sem néz, a képernyőre mered. – lezárják a várost.. részletekben, elosztva, de.. teljesen.- beszél maga elé. a székét hátra tolva fordul feléjük. vizslató tekintet.
  • te vagy a csávó.. királyfi, a hugi beakadása..- mondja szárazon…-
  • te mekkora ész vagy…- vigyorog a húga..- hát ez meg a bátyám- virtuális einstein – fordul a fiatalember felé.- ritka kellemes figura.
  • szevasz… sokat hallottam rólad- telepszik le egy székre a fiatalember—
  • képzelem, tündérmesék… kopaszkától..- kacsint. mindhárman felnevetnek.
  • egy szív tipró macsó…- nevet a lány-… de egyszer lelökőm a lépcsőn.
  • azt mondta a húgod… talán tudsz segíteni… mert a nagyi, nagyanyám beteg.- hajol közelebb a fiatalember – tüdőgyuszi, vagy valami… köhög, szörcsög…
  • nem vagyok varázsló… most meg … itt ebben a bringában, mi a szart tudnék- ropogtatja ujjait a testvér- .. köhögösdiben lehet a .. vírus is.. az meg nagyon gáz… neketek is, meg most már nekem is..
  • ne hiszem.. máshogy fullad … láttam aza pám vergődését.. meg mást is – mondja magát is bíztatva a fiatalember.
  • kurvára értesz hozzá, mi… mindenhez- ingatja fejét a testvér-… élő-teszt, de ebbe bele lehet dögleni.. erre játszanak a maskarák is..
  • volt egy barátod… orvos, valami menő…- próbálkozik a húga csitítani testvére indulatát.-
  • ne okoskodj… baromi kockázatos, legfeljebb személyesen lehetne, mert őt is kicsinálják..- dől hátra székében a testvér.
  • és, ha feltámasztjuk a liftet… egy kétszer.. – kérdezi a fiatalember.
  • bakker, te tényleg hülye vagy… nem elég lemennem ..visszajönni, érted, az is kell.- tördeli, ropogtatja ujját – nem akarok az utcán megdögleni. nem. túlélni akarok ezzel a kopasz tyúkkal együtt.- csap az asztalra- szarok másra, mindenre…
  • senki nem akarja, hogy elkapjanak, vagy kifingjál – veti közbe a húga.
  • ez a dolgom, ez a szerencsétlen picsa maradt nekem… ezért nyomom a gépet, a képeket, az infókat. szarok bele, dögöljön meg mindenki, de ez ne. –kapja el húga karját, görcsösen rángatva.
  • leviszlek a vállamon, és a bringát külön- mondja a fiatalember- akármikor.. nagyon szarul van…

a testvér nem reagál. befejezte az audienciát. a lány az ajtóhoz kiséri.

 

  • nem tudom, mit gondol.. ne szarj be- megcsókolja a fiatalembert – megjött a mikulás, az isten verje meg, mindig késve…- .. szétég az ölem…
  • rohadékok. szülj, vagy abortálj a rezsimnek…- öleli szorosan a fiatalember – szeretlek…tök jó, hogy kopasz vagy, nem megy a számba a hajad.

csókolóznak.

 

nagyi a fal felé fordulva szuszog, nyög, köhécsel. talán imádkozik is.

a fiatalember gyengéden simogatja a hátát.

  • enned kell valamit, meg inni.. főként inni…- mondja bátorítóan- ne truccolj, mert balhé lesz… például összekócolom a hülye loknijaidat.

nagyi nagyon erőtlen. a fiatalembernek támaszkodik. lassan kortyolgatja a        teát. unokája szórakoztatja.

  • egyet malvin néniért.. egyet dezsőkéért, persze letagadtad a mutter elött, egyet a húgodért, szegény…na, ne szórakozz, leiszod magad, nem fogunk átöltözni… nagyi, ne aludj, most jön a nagypapa korty…na most kisasszony értem..

nagyi arcán futó mosoly

  • te milyen szélhámos vagy… ezt nem iszom meg- mosolyog fáradta – mondj mást.

cuppanós csók a válasz, nevetgélés

  • nagyi, te milyen nagy franc vagy- simogatja az elszabadult ősz tincset az unoka – erre azért bebuktak a hapsik, mi.. szegény pap, meg csak pillogott..

nagyi mosolyogva legyint. csatjával babrál.

  • nem járt rosszul…- mosolyog – az anyja brüszkasszony, mindig urizált, azt mondta mezaliansz.. – csippent a szemével – de papa úgy odavolt… hát mondom, akkor rendben van.. hamar jött anyád bátyja, túl hamar… el is ment. kéthónapos gyereket nem lehet gyászolni.  inkább haragudtam rá. magunkra is.. aztán judit..  papa aztán kikapta a jussát, kis üzlet, órák. főúton. minden ketyegett, de egy idő után már nem hallottam, csak néztem az ügyes kezét… meg szép volt. tűz volt a szemében. közben az órákkal babrált…

amennyire lehet közelebb vackolódik unokájához.

  • . szerettem, ahogy nevet, ahogy a térkép fölé mesél idegen világokról…amikor fogja a kezem- mereng nagyi – eltettem valamit. ne magyarázz mit szabad, meg mit nem… az óráját…barna szíjjal, ahogy viselte… kezével takarja el a száját, suttog.- abba a kis táskába van.. az irataimmal.. meg a múltkori zárójelentésemmel. megtalálod, nylonzacskóban, zsebkendőben… –

 

váratlanul a lány jelenik meg a farakás takarásából kibukkanva.

bögrében kakaó, vajazott keksz. fenséges menü.

  • csókolom, ezt találtam még fent… – teszi az asztalkára az ínyencségeket –

és van meglepi is… zsebéből egy rúzscsonkot, púdert, szemceruzát húz elő.

nagyi felélénkülve nyúl a bögre felé. érdekes, most nem is kell itatni.

  • meglepi… az meglepetés- morogja- és boldogan falatozik.

a lány elé guggol. megvárja, amig lenyeli az utolsó falatokat is.

  • na, nagyika, szépítkezünk…kikeráljuk magunkat –mondja nevetve –

hoztam cuccot..

nagyi kikerekedett szemekkel, lélegzet visszafojtva figyel, de élvezi a helyzetet. a fiatalember a kis borotválkozó tükröt tartja fegyelmezetten.

  • milyen szavak…kimicsodázni..- .. grimaszol unokájára – madárijesztő…vagy pincekisértet..
  • á, nagyon is dögös…vigyorog a fiú, nézve , hogy készül a nagy mű – papa bírta a sminket?- kérdezi
  • smirglivel törölte volna le… kis púder, ad finitum…- vonogatja a vállát a tükröt kémlelve – túl mondén lett volna, vagy prolivircsaft, mint térd fölött a szoknya…- kacsint huncutkodva.
  • póráz kellett volna nagyi neked, hogy ne strabancolj..- nevet fel a fiú.

nagyi hirtelen elkomorul, a fiatalemberre néz

  • az egyetlen volt.. az egyetlen, a minden…, itt hagyott, eltűnt.. nem tudom gondolta-e mi lesz velem… itt, egyedül…
  • . nagyi, nem vagy egyedül.- mondja a fiatalember.- de nagyi már az emlékeibe merülve motyog. kifestett arcú kékszemű öregbaba… visszafekszik, a falfelé fordul…- unokája halkan beszél hozzá.
  • nagyi én nem emlékszem egyetlen mesére sem amit mondtál régen.. te, te igen.. valamelyikre..
  • nincs már mesélős idő… nem emlékszem én sem, te meg nem figyeltél.. komisz kis kölyök voltál…édes. hozzám bújtál… azt akartad, hogy csikizzelek,… hogy én azt hogy untam… – mondja köhögcsélve, a falat piszkálva görbe ujjaival.

 

a lány testvére még mindig a számítógép monitort nézi. a képernyőn a gyenge fényben derengő pince. ahogy az automatikával mozgatja a kamerát látni nagyit, a fiatalembert, a sarokban felhúzott lábbal ülő, körmét rágó húgát.

aztán a másik kamerára váltva látja az üres utcákat, tetszés szerint többet is. egy –egy képhez szavakat, kódokat ír. egyfajta rendszerbe rögzíti. tovább küldi az információkat. valami átláthatatlan rendszer ez. a képernyőn felvillanó vörös nyilacskák irányítják a báty munkáját is. mikor, melyik utca, hely, esetleg belsőtér kameraképét kódolja, osztályozza a különböző fájlokba: figyelem, elemzendő, veszélyes, alkalmanként riadó a járványőrségnek.

szervezett rendszer ez. mindenkit szemmel lehet tartani. közérdek. aszerint, hogy az arctalan központ miként ítéli meg. talán épp ez az egész rendszer működésének titka. egymást feltételező megfigyelési rendszerek, megfigyelt és megfigyeltek hálózata. a szerepek is tetszés szerint változtathatók. ahogy a központ épp meghatározza. a bizonytalanság, arctalanság tartja fent a rendszer kikezdhetetlen működését.

amikor a lány belép a lakásba testvére még a monitorra meredve dolgozik. épp a házban elhelyezett kamera két nézi. amint a kamera fókusza képes egy-egy sötét ablakú lakásba is behatolni. alvó emberek, a fotelban kucorgó férfi, egy ruhára gombot varró nő. lassan mindenki megtanul a sötétben is létezni. vakondként túlélni.

  • te… figyuzz.. a pincébe is belátsz..- kérdezi feszülten testvére arcát fürkészve a lány.
  • nem mindegy.. bárhova, bármikor, bárkit… bárhol.. – mondja fakó hangon a testvér.
  • a jó kurva életbe.. bármikor…kukkolsz.. élvezkedsz…perverz állat vagy…- sziszegi a lány.

testvére eltolja magát a számítógéptől. nézi a lány gyűlölködően torzult arcát.

  • mit gondolsz, te szerencsétlen… mit nem látnak.. mit nem lehet látniuk…ezért vagyok. például én a nyomi, a szánalmas.. ezért hagynak életben- mondja egyre fenyegetőbb indulattal – szarok rád, meg a pasid nyögdécseléseire… nem nézem..nem érted baszod, nincs más választásom.- szorítja iszonyú erővel a kocsi karfáját.- bedolgozni, lojálisnak lenni, bármi áron.. nem megdögleni, nem megdögleszteni hagyni ezt az áruló testemet. ha kell megmutatom, ahogy kefélsz, pisálsz..
  • ahogy az emberek szarnak, vagy hőbörögnek. egyre megy. nekem mindegy. ami az utasítás.- megragadja húga kezét, magához húzza.
  • nincs miről beszélni, nem érted… a nincs van.. a szétolvadt létezés.. ebbe a semmibe. járvány, vagy akármi. ürügyek… jó, vagy rossz, ez csak az életünk felszámolásáról szól. a hatalom már csak önmagát táplálja… feneketlen bendő.. és te is, meg ez a seggfej pasid is csak egy falat…én is. mindenki.
  • én félek.. érted, minden percben, pillanatban… – ül a kerekesszék karfájára a lány – magam mellett létezek, mint egy másik életben…
  • magam helyett élek… segítened kellene. beteg az öreglány.. nagyon…-

hajtja a fejét bátyja vállára.

  • találd ki, hogy jutok le az utcára…- mondja most szinte kérlelően a testvére- megdöglök itt.. a kamerákat tudom automatán működtetni…

 

a reggeli fények békésderengését léptek robaja töri szét.

a fiatalember hunyorogva, rémülten ébred.

 a zajok az udvarról jönnek. a pinceablak ferde nyílásából látja, hogy egyenruhás járványőrök masíroznak, köztük sok civil láb, cipő.

sorakoztatják az összegyűjtötteket az udvaron. a sárga keramit kockák élesen csattognak az egyenletes masírozás nyomán. amennyit innen lát az hasonló a korábbi rutinokhoz, ahogy osztályozzák, szortírozzák a járvány szempontjából veszélyesnek ítélteket. illetve az új határozatnak megfelelően, most már karszalagot ragasztanak a különféle osztályozásoknak megfelelően. ki alkalmas még munkára, ki aki gyanús, ki alkalmas esetleg kutatási alapanyagnak, és ki az aki teljesen értéktelen ma már.

  • szikár parancsszavak…

a szétválogatottak egy-egy halk nyöszörgő szón kívül, megadóan tűrik a procedúrát.

 

a jelenet hatása alatt észre sem veszi, hogy nagyi nesztelenül, a válla mellett kukucskál. szájára tapasztott kézzel nézi a jelenetet.

  • láttam a harmadik emeleti szomszédot… azt hittem már rég eltűnt…-mondja, és hátrálva visszatopog ágyához-… te.. lehet, hogy én elvesztettem a karszalagomat..-kérdezi félszegen.

a fiú mellé roskad

  • – nagyika.. te nem kaptál, én nem kaptam még…- keresi az öregasszony tekintetét- ez most új dolog, friss… ne aggódj… nem számít.

megnyugtatásként az ágyra teszi nagyi tisztasági csomagját. nagyi hálásan keresi ki a kefét, csatjait. a megható gondossággal fésüli tincseit, gyűrűzi ujjára, és rögzíti csatjaival.

megnyugodva né maga elé. a fürdésre-mosdásra csak most kerít a sort a fiatalember.

váratlanul megjelenik egy felirat a laptopján.

„ az átkozott , rohadt szekeremet le kellene cipelni…meg engem. akkor elbringázhatunk az orvosbarátomhoz. csak akkor, telefonon életveszély. töröld ezt is. most.”

a fiú az utasításnak megfelelően cselekszik. nagyit reggelizteti, de szeme a laptopon…. nincs több üzenet.

 

a feladat-elosztó-ellenőrző központban a szokásos ellenőrzés és ujjlenyomat vétel után az újonnan szerveződő munkacsoportba terelik.

a feladat, mondhatni bizalmi jellegű. egy hangosan zakatoló gépsor mellett kell mintadarabnak megfelelően készíteniük a védőmaszkot védő maszkot.

  • titkos küldetés,-  közli velük a járványügyi felügyelő, papírból olvassa a mondanivalóját – az eddigi használatos maszkok kiválóak. teljes védettséget adnak. munkatársaink elmélyült és felelősségteljes konstrukciója… most a tökéletesítés, nemzeti szempontjai köteleznek bennünket, a még jobb létrehozására. a veszély nem csökken. harcolnunk kell… kellő alázattal, de könyörtelenül. csata ez a javából. ismert és ismeretlen fenyegetések ellen. a megmaradásért. maguk erre a bizalmas feladatra lettek kiválasztva. kötelező, szigorú titoktartással, mert nem lehetünk elég éberek.

a globális fenyegetettségben, csak magunkra számíthatunk. hajrá, …- ezek voltak vezérünk szavai- zárja a felolvasást a felügyelő.

a munkára kijelöltek tompa hangon ismétlik

  • hajrá.. hajrá- aztán a gépsor mellé állnak, tétován kezdik a tanulandó munkaművelet, a maszkok hajlításának, összeragasztásának gyakorlását.

egy túlbuzgó maszkos felügyelő kiabál a gépsor végén-

  • nincs selejt…darab se..- öblöget fenyegetően- ugrik a zabálás, értve vagyok… ti vagytok a tűrt selejt…

igyekvő szorgoskodás. visszafojtott lélegzetű igyekezet. mindenki tudja, üvöltés nélkül is, nincs esély a tévedésre, hibára.

zörögnek a gépek, szorgoskodnak az összegyűjtöttek.

 

az ételjegyért sorban állva minden világossá válik. aláírásukkal, hálás pillantással veszik át az utalványokat. életben maradási esély.

 

még hátra van az egyik legnyomorultabb processzus.

az embereket a nagy elődaóterembe terelik. a sorszámozott székekre ülve teszik eléjük az úgynevezett önértékelés, titkos kérdőívet. mindenki tudja, az összeszedés sorrendjében azonosítható mindenki. különben is óvatosnak kell lenniük. a kérdések elégedettségüket , az együttműködést, a rendelkezések hasznosságát, társaikkal való elégedettségüket firtatják. egytől tízig lehet osztályozni. többségük érzi, hogy általában a kilences értékelés a legcélszerűbb. jelzi készségüket a további együttműködés még alázatosabb szolgálatára. a rendszer feltétlen szolgálata a túlélés egyetlen reális esélye.  az is világos, a hetek, hónapok alatt megtanulták, hogy a kérdőívek alapján is kivesznek egy-egy embert a csoportból. el kell tudni hitetni a lojalitást, az önkritika képességét, és a felelős ítélkezést a többiek megbízhatóságát, elkötelezettségét illetően.

nehéz, vagy talán jobb is nem tudni mi vár azokra, akiket kiemelnek a csoportokból. egy látványos karrier történet kering, – bár egyikük sem emlékszik rá kiről van szó, – aki e járványőrség tagjává vált nagyszerűsége révén.

a lehetséges élelmiszerek begyűjtése közben csap le a váratlan hí a sorban állókra. lefojtott hangos, suttogva, sziszegve terjed

  • egy járványőr meghalt… valamelyik mellékutcában találták meg…
  • mérgezés… megmérgezték..
  • a vírus, elérte… a maszk sem segít…
  • öngyilkos lett, hallottam… biztosan öngyilkos lett..
  • kiakarták tenni.., de hova lehet menni utána…kinyiffantotta magát…
  • kötéllel..
  • dehogy… vérben.. úgy hevert…-

sorolja, tódítja mindenki a maga jólértesültségének megfelelően. biztos forrásból.

világos azonban, hogy a járvány őrök zavarát, keményebb intézkedések fogják követni. ez tudható. várható.

a fiú megszerzett kincseivel siet haza. nem rohan, de hatalmas léptekkel iparkodik, remélve, nem hívja fel magára az őrök figyelmét.

 

nagyi az ágyszélén ülve a már többször olvasott újságot lapozgatja.

  • ez nő… vagy férfi… vagyis , mint egy pap…ő hol lakik…, mert itt olyan napfényes a kép..

mondja köhécselve, krákogva, de hibátlanul megfésülködve.

  • szerintem nő. kontyba van a haja… de ez régi kép… nem tudom hol van…nézegesd, nagyi találd ki…

pityegő hang a laptop felől. ” zavar van, kapkodás. most lehetne valamit csinálni. este. esetleg. töröld ki. most.”

a fiú töröli a szöveget. maga elé mered, aztán nagyit nézi, aki  lapozgatja az újságot, békésen rendezgeti az ágyra fektetett fotókat.

most, mint mindig a ruhák hajtogatás, polcra rakása kezdődik. szünet nélküli tevékenykedés. kicsi biztonság a pince mélyén.

az ebéd tálalva. jóízű porleves, tojás, rizs.

nagyi elégedetten lakmározik.

 

a fiú szokott munkáját végzi a kukásautóval. feltűnő, hogy a nagy kereszteződésben most harckocsit látni, de a járványőrök kevésbé tűnnek szervezettnek, mint ahogy megszokta.

 

a lány segít nagyi váltás fehérneműjét, neszesszerét összerakni.

a fiatalember nagyit mosdatja. szinte az ölébe ültetve törölgeti, nyugtatgatja a szemével ide-oda verdeső nagyit.

  • éjszakai séta nagyika…sight-seeing senkiföldjén.. viszünk nasit is…aztán jövünk vissza…haza.

a lány nyugtató gesztussal hagyja magukra őket.

a fiatalember útravalót készít, a szokott vajaskenyér, párszem keksz, tea.

 

testvére már készülődik. izgatottságát nem tudja palástolni. hetek, talán hónapok óta nem volt az utcán. kényszeresen ellenőrzi a számítógépet, a futó programot, cigarettákat sodor. ruháját igazgatja. a lány szótlanul nézi.

ő is feszült. vécére kiséri a húga. a kocsi menetkész.

halkan zsong a telefon. indulni kell. a testvér még gondosan megigazítja a függönyt, egy széket húz az asztalhoz, párnát töm egy kabátba. úgy ülteti bele a bábot a székbe. a folyosói ablakon benézve meggyőző látvány.

a fiatalember most ér fel hozzájuk.

halkan bezárják a bejárati ajtót.

két oldalról fogva – majd megszakadva – araszolnak le a lépcsőn.

a félelem erősebb a kíváncsiságnál. vakon sötétlenek a ház lakóinak ablakai.

 

a ház melletti beugró sötét, ott várakozik a lány testvérével.

  • ipiapacs…-ironizál a báty. -…ha jön valaki mondd, hogy ipiapacs , semmi értelme, de beszarna tőle..-vigyorog.

kezével eltakarva a felparázsló cigarettát élvezi a slukkokat.

  • ne dumálj, kérlek.. tudjál kussolni- kéri a lány, a kapukijárót kémlelve.
  • meddig lehet lapítani, bujkálni… ebben a nyomorszékbe várni..- fújja ki lassan a füstöt a férfi-…és minek.. hol mert terhére vagy a muterodnak, hogy nyomi lettél, hol a hülye segítőknek hálálkodni… hol azért parázni, hogy mikor dobnak a kukába, mert terhére vagy ennek a szar világnak…- mondja szinte élvezkedve a szavakkal a férfi.

a lány csitítóan teszi kezét testvére szájára

  • minden duma ellenére, a fater azért lépett meg, mert bekurvázott, érted, nem miattam, nem a nyomorom miatt…néz húgára-.. besokalt… nem kellett neki egyikünk se… érted..-

a húga szó nélkül igazgatja takaróját. várakoznak. csendben.

 

a fiatalember felnyalábolja a nagyit. inkább játékosnak tűnik az öregasszony kapálózása, mintsem tiltakozásnak. nagyi még menetközben felkapja féltve őrzött neszesszerét.

  • nagyi az a dolog, hogy nem mukkanhatsz meg…amig nem szólok…ki kell bírjad, ez a móka része…- egy kekszet töm nagyi szájába. ez talán a megfelelő módszer arra, hogy nagyi tényleg csöndben legyen. csak a protézise rágcsáló neszeit hallani.

 

a kocsihoz érve nagyi beültetik a lány testvére mellé. kis fészkelődés, mocorgás. nehezen, de elférnek egymás mellett. fura sziámik kuksolnak a kocsiban. egy takarót terítenek mindkettőjükre, úgy hogy nagyit eltakarja a báty keresztbe vetett karja.

nagyi kicsit fintorog, de a keksz ízébe elmerülten rág. még a lány gondosan eligazítja a takarót, nagyi egy porcikája sem látszódhat ki. testvéréből is csak szakállas feje.

elindulnak a halvány fényben derengő utcán.

egy- egy ponton a lány néhány lépéssel előrébb merészkedik, kémlel.

szerencséjük van. a délutáni járványőr tragédia kis zavart okozhatott.

az őrség most inkább magával van elfoglalva sem mint a város lakóival.

a kórházudvarba csak a szemetes konténerek takarásában lehet bejutni. a fiatalember ismeri a járást, a konténerek már ki vannak készítve a hajnali kukajáratnak.

hangtalanul várakoznak, mikor érkezhet meg az orvosbarát, a telefonjelzést követően.

nem árt az elővigyázatosság. a kórházat is őrök védik. mindegyiket.  akadnak természetesen itt is önkéntes jelentők is, akik ettől élik meg hazafias kötelezettségük teljesítését.

a nagy mentő bejárat lámpája alatt egy katonaruhás, egy járványőr és egy nővérke édeleg. innen is látni, hogy időnként lopva körülnéznek. sosem lehet tudni. tapasztaltan azért úgy helyezkednek, hogy a kórházi kamera ne láthassa őket.

 

a kazánházi lépcsőnél, a prosectura kijárójából bukkan fel sötét malaclopóban az orvos.

a helyzet világos. a kocsijából félrefordulva ülő barát mellett vizsgálja a nagyit. a lány készséggel gombolja ki az apró gyöngyház gombokat.

  • csókolom, sóhajt…sóhajt, nagyobbat…ügyes, nagyon ügyesnek tetszik lenni…igeeen..

néz a fiatalemberre, miközben még ujjaival kopogtatja nagyi hátát.

  • tüdőgyulladás… bazdmeg.. gyógyszer nuku, érted, semmi szemenként, iktatva…esetleg- suttogja a kocsiban kucorgó bátynak, majd a fiatalember felé fordul..- nem tudom, sok folyadék… a szíve, az…- a nyakában lógó sztetoszkóppal visszafordul a nagyihoz. a pulzusát is nézi.
  • milyen finom keze van… mosolyog nagyi az orvosra.- meleg.. hagyja csak igy kedvesem..- mosolyog továbbra is.
  • hát én…ilyen nincs.. – vigyorodik el az orvos – …a szíve, rendben van, öreg motor…de anyám is ezzel húzta sokáig…visszaülhetsz –

fordul el nagyitól. szemét lassan járatja végig a fiatalemberen, az épületen, nagyin.

  • nem hagyhatod itt… nem lehet. .azonnal elvitetnék…folyadék, sok folyadék…- mondja és lassan araszol hátrafelé a kazánház irányába.
  • köszönöm- motyogja a fiatalember- próbálkozunk…

 

az éjszaka sötétje még biztonságosan rejti el őket az őrök kamerái elöl.

egy hirtelen ötlettel a duna-part felé indulnak.

békésebb is, és a látvány talán mindenki számára fontos.

a hold éles fénye emel ki házakat, kupolákat.

 

a nagy építkezés felvonulási épületeinek rejtekében állnak meg.

a báty , isten tudja mióta, először egy padon ül. merev testtel, élettelen lábait kinyújtva a sötéten hömpölygő folyót nézi.

mögötte a rakparton katonai konvoj, letakart szállítmánnyal.

a lány és a fiatalember a fűben. fáradtan, félálomban. átkarolva egymást.

 

nagyi a kerekesszék otthonosságában, mint mindig, fésülködik. a sötétben is otthonosan tekei tincseit, majd csattal rögzíti a feje búbján.

a túlsó parton egy- egy szírénázó autó robog, színesen forgó lámpáikkal éles csíkokat hasítanak a néma folyó hullámaiba.

               észrevétlenül lopakodik fel a horizonton a hajnali napsugara.

 

              a kocsi üres, a takaró lecsúszott a kavicsos földre.

 

nagyi cipője a víz szélén. gondosan egymásmellé helyezve. pedánsan.  mellette a kicsi, színes neszesszer.

 

a fiú és a lány a parton toporognak. kétségbeesetten kiabálnak

  • nagyika,… nagyi… nagymama néni…nagyi… – a víz fel-felcsap cipőjükre.

a testvér még mindig a padon ül, cigarettázik. a nagy, lassan áradó folyót nézi. kavicsokat dobál a vízbe.

a kerekesszék árván áll a kavicspadkán.

 

Halál! hol a te fullánkod?

Pokol! hol a te diadalmad?

A halál fullánkja pedig a bűn;

a bűn ereje pedig a törvény.

(1.Kor. 15,55-56)

 

  • Károli Gáspár alapján
  • © 2020.márciús