Független zsidó tudományos folyóirat

EGYEBEK

Róbert Péter:

Felsőoktatás és numerus clausus

A Veritas Történetkutató Intézet és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség másodízben rendezett konferenciát Trianon és a magyar felsőoktatás címmel.

Zsúfolásig megtelt az intézet Zsil utcai központjának előadóterme, talán azért is, mert az előadások majdnem fele címében is a numerus clausussal foglalkozott, de a többiekben is esett szó erről a rosszemlékű törvényről, legalábbis a hallgatók statisztikája kapcsán.

Ligeti Dávid a Műegyetem építészhallgatóinak anyakönyveit vizsgálva azt tapasztalta, hogy az izraelita diákok száma a dualizmus utolsó évtizedében a hallgatók egyharmadáról 1920-ban szinte nullára esett, a következő hét évben a megengedett 6-7%-on volt. A csökkenés oka a turulisták "ólmosbotos" terrorjában keresendő.

Ez a tanárokat is érintette, tanszékek szűntek meg zsidó oktatók távozása miatt. A törvény a nőket is korlátozta, akik egyébként is olyan kevesen voltak, hogy az iratokban nevük mellett a szokásos "úr" megjelölést alkalmazták!

Az 1928-as enyhítés után fokozatosan nőtt a zsidó hallgatók száma, a 30-as években már 15-16%-ra. Viszont a zsidótörvények a kitérteket is sújtották.

1942-ben következett be a numerus nullus. Ezekben az években viszont lengyel és bolgár hallgatók is beiratkoztak.

A háború után természetesen megszűntek a korlátozások, az utolsó év, amikor a vallást még feltűntették 1947 volt, ekkor a hallgatók 11,6 % vallotta magát izraelita vallásúnak. Ennél többen voltak zsidó származásúak, akik más felekezetet tüntettek fel és már 2% felekezetnélkülinek vallotta magát.

Veszprémy László Bernát a numerus clausus miatt az olasz egyetemeken tanuló magyar zsidó diákokról tartott előadása hozzájárult a nácizmus és az olasz fasizmus történészi megkülönböztetéséhez. Mussolini csak 1938-ban vette át német nyomásra a "faji gondolatot", addig szívesen látták a zsidó diákokat, mintegy 3000-en tanultak ott.

A hazai zsidó sajtó, amely amúgy is barátságosan bánt az olasz fasizmussal, nagyon hálás volt ezért, érdekes módon az asszimiláns Egyenlőség és a cionista Zsidó Szemle egyaránt. A budapesti fasiszta pártszervezet vezetője bizonyos Fried Imre volt. Az előadó idézett Szabolcsi Lajos cikkeiből. Láthattunk egy képet, amelyen Mussolini magyar zsidó diákokkal fényképezkedett. Kitért az előadás a cionizmus revizionista jobbszárnya olasz kapcsolataira, Zsabotinszkij erőfeszítéseire, amelyek többek között zsidó tengerésziskolát eredményeztek Civita Vecchiában 134 növendékkel az eljövendő zsidó állam flottája alapjaként. Ünnepségükön a Hatikvát és az olasz fasiszta indulókat együtt énekelte a 134 zsidó fiatal, de nem maradt ki hóratánc után a Facetta Nera, az afrikai olasz katonák nótája sem.

Kissné Bognár Krisztina a Színművészeti Akadémia társadalmi mobilizációját elemezte a hallgatói nyilvántartások tükrében, sok zsidó színművészt említve. Megtudhattuk, hogy Kiss Ferenc, a kor vezető színésze igazgatósága alatt egyetlen zsidó jelentkező se jutott be az általa vezetett intézménybe. 1939-től már a nagyszülők vallására is kíváncsiak voltak. Háború után persze változott a helyzet, 1946-os adat már 16% zsidó hallgatóról tud.

 

Joó András szólt a Népszövetség próbálkozásairól a nyilvánvalóan kisebbségsértő numerus clausus ellen, különös tekintettel Lucien Wolf tevékenységére, aki morvaországi zsidó családból származott és lett az angol zsidóság képviselője. Újságíró, külpolitikus, tárgyalt Bánffy Miklós magyar külügyminiszterrel és Klebelsberg Kunóval a magyar zsidók érdekében, akik egy nagyváradi pogromra hivatkoztak, hogy Romániában rosszabb a zsidók helyzete.

1922-ben nem járt sikerrel az akció, pedig Magyarország Népszövetségi kölcsönt szeretett volna. Szabolcsi Lajos és Vázsonyi Vilmos zsidó vezetők igyekeztek közvetíteni, az előbbi levelezett Wolffal. Bethlen István miniszterelnök taktikázott, hangsúlyozva a numerus clausus ideiglenes voltát, amelyre a menekült értelmiség elhelyezése miatt volt szükség. "…Ha Trianon nincs, akkor minden másképp volna…" Nehéz volt, de 1928-ra sikerült az eredeti törvényt módosítani. Nem említette az előadás, hogy a magyar zsidóság hivatalosan nem ismerte el a népszövetségi petíció szükséges voltát, elhárították a nemzetközi segítséget, mondván hogy Trianon nem lehet jogaik forrása.

Dévényi Anna előadása a tudós pedagógus piarista szerzetes, Kornis Gyula életét és munkásságát méltatta. Keresztény-nemzeti ideológusként elutasította a demokráciát és a társadalmi mobilitást, már a középiskolában szelekciót akart, de tartózkodott az antiszemitizmustól, bár egyik írása "galíciai bevándorlók fiaiból kikerült forradalmi intellektuelek" miatt kesereg.

7 éves érvénye alatt a numerus clausus sok szenvedést okozott és sok vihart kavart. Sokan felszólaltak ellene, voltak, akik szigorúnak, voltak, akik enyhének találták, ezek szerették volna kiterjeszteni, "foglalkozási katasztert" követeltek.

Később sajnos a zsidótörvényekben ezt meg is valósították! Mivel kiderült, hogy egész Magyarországnak (nemcsak a zsidóságnak) árt, 1927-ben hivatalosan bejelentik a módosítás szándékát.

A következő évben ez meg is történt, a magyar közélet reflexiót Gali Máté vizsgálta előadásában. Mivel a változtatás nem jelentett megszüntetést, az "érintettek" is elégedetlenek maradtak, „eltörlést” követeltek és ennek polgári lapjaikban (Est, 8 órai újság, Esti Kurír) hangot is adtak. Az, hogy az új törvény "népfaj" helyett "foglalkozás" szerint kategorizált, kevés volt nekik, a Népszava sem fogadta el az átfogalmazást. Jobboldalról ellene voltak a módosításnak, Haller miniszter szellemének elárulását látták benne. Ekkor még Bajcsy Zsilinszky Endre is cikket írt a Magyarságban a numerus clausus mellett. Annyi hatása azért volt az új rendezésnek, hogy a zsidó hallgatók aránya a következő években néhány százalékkal emelkedett!

Zsidi Vilmos záró előadása a visszacsatolt területek közgazdasági felsőoktatásáról már nem érintette a jogfosztó törvényt, ekkor már a zsidóság nem kapott szerepet, de néhány zsidó diák is szúrta a Kassai Kereskedelmi Főiskola ún. Turul Bajtársi Törzse tagjainak a szemét. Zsidó jelvényt követeltek a "zsidónak minősülő" diáktársaik számára. Jobb lett volna, ha nem ezzel foglalkoznak, mert a főiskola vezetése írásos jelentésben megállapította róluk, hogy az órák helyett inkább a cukrászdákat látogatták!

 

Láthattuk, hogy a konferencián nagy súlyt kapott a numerus clausus kérdése, de mint általában, a publikációk zöme is csak a rendeletben megjelenő diszkriminációval foglalkozott.

Egyedül Ligeti Dávid utalt az egyetemeken eluralkodó fizikai erőszakra, a szélsőséges diákszervezetek akcióira, a zsidó hallgatók elzavarására, pedig ezek a számarányon belüli diákokat is fenyegették. Volt halálos áldozat is, az életveszélyes magyar egyetemek Európa-szerte hírhedtek voltak.

A rendőrség az egyetemi autonómiára hivatkozva nem lépett fel a "verekedések" ellen, amelyeket az iskolai vezetés eltűrt. A korabeli sajtó és a visszaemlékezések szomorú képet festenek ezekről az időkről.

Szilárd Leó megírta, hogy amikor beiratkozni ment a Műegyetemre, megnézték iratait és látva az "izr." megjelölést, elzavarták. Délután a Kálvin téren áttért reformátusnak, de amikor másnap reggel újra jelentkezett lerugdalták a lépcsőn. Kénytelen volt a berlini egyetemre távozni és tehetségét külföldön kibontakoztatni. Sokan jártak így, köztük Nobel-díjasaink többsége!

Nem hangzott el az sem, hogy amikor szóba került külön Zsidó Egyetem alapítása Budapesten - amely amerikai pénzen oldotta volna meg a problémát - Haller kultuszminiszter ezt megakadályozta.

Ha ezek nem maradnak ki, akkor talán nem lett volna közönség körében erős az a vélemény, hogy a numerus clausus lényegében indokolt szükségintézkedés volt. Ez ugyan csak egy felszólalásban jelentkezett nyíltan ("Miért, hány százalékot kellett volna nekik adni? Rákosiék alatt kitűnt, hogy milyenek!") de a beszélgetésekben, megjegyzésekben sajnos dominált.

A következő konferenciákon erre is figyelni kellene!

Róbert Péter