Udvarhelyi András: „Ha szabad így mondanom”

Könyv Faludy Györgyről

Udvarhelyi András sokoldalú alkotó. Immár négy évtizedes pályája alatt újságíróként cikkek tömegét írta, de az utóbbi időben könyvekkel gazdagítja a magyar irodalmat. Témái változatosak, helytörténeti munkák, életrajzi csevegések után inkább esszégyűjteményekkel jelentkezik. Megírta az első magyarországi Napoleon- aforizmagyűjteményt, legújabb könyve pedig „Ha szabad így mondanom” talányos címmel „Faludy György szerelmei, barátai, szerepei” alcímben határozza meg tárgyát.

Könyve elején felteszi a kérdést, Kicsoda Faludy György, és ezt több mint 300 oldalon keresztül próbálja megválaszolni írások, idézetek tömkelegével. Mivel a szerző nem tartozik az „egy könyvű emberek” közé, hatalmas olvasottsága gazdag kincsestárának megnyitásával gazdagítja az olvasót, ebben is követve hősét, akinek „életfunkciója volt az olvasás”.

Nem hiába címe a könyv egyik fejezetének: ”Faludy, az olvasó”, de a többi fejezeteinek zöme is viselhetné ezt a címet. Faludy egész életében olvasott, amikor utolsó éveiben látásának romlása ezt megakadályozta, ifjú hitvese olvasott fel neki. Lelkes híve az újraolvasásnak, „a könyvek vezetnek minket minden lényeges kérdésben” vallja.

A sors kegyetlen fintora, hogy menekülései miatt többször is kénytelen volt könyvtárát veszni hagyni, de mindig újat gyűjtött. Követhetjük kedvenc olvasmányait, a széles skála az ókori görög és latin szerzőktől napjainkig terjed. Faludy fordította, azaz inkább átköltötte Villont - máig ez legnépszerűbb műve.

Vízuma volt az irodalom XVI-XVII.századi köztársaságába, Erasmusról írott könyve monográfia jellegű és értékű. Becsülte Spinozát, a következő század felvilágosítóval is jó volt a kapcsolata, amelyről Udvarhelyi András egy képzelt túlvilági beszélgetés formájában tudósít.

Kora nagyhatalmait nem szerette, de az irodalom terén nem így volt: franciák, angolok, németek egyaránt kedvencei közé tartoztak. Sajátos esztétikája, rangsora volt, értékelései eredetiek. A szerző egy képzelt riportban faggatja erről, de Faludy döntései indokoltnak tűnnek.

Tiszteli az orosz irodalmat, de recski szenvedései után nem tudja megbocsátani Gorkijnak, hogy hallgatott a Gulágról. Idézi a zsidó Nagyezsda Mandelstam megállapítását az orosz kultúrát elpusztító „tatár szocializmusról”, érdeklődése kiterjed valamennyi európai irodalomra, de az egzotikus szerzőkre is, arab, perzsa, japán irodalom sem idegen neki.

Nemcsak olvassa a külföldi szerzőket, fordít is, néha egy harmadik nyelv közvetítésével. Természetesen a magyar kultúra áll legközelebb hozzá, egyike legszorgalmasabb népszerűsítőinek, mondhatni képviselőinek külföldön is. Csodálattal ír a régi nagyokról Aranytól, Kosztolányiig, de Karinthy az eszményképe, verset mond József Attila temetésén.

Udvarhelyi András könyve nem szokványos olvasmány, néha felmerül az olvasóban, miről is szól ez a mindvégig olvasmányos, ismereteinket kellemesen gyarapító munka. Egyértelmű a válasz: nem miről, hanem kiről. Faludy Györgyről a XX.századi magyar irodalom nagy alakjáról.

Az ember bemutatáshoz hozzátartozik életrajza. Rengeteg utalást találunk egy gazdag élet nem mindig kellemes fordulataira, talán az ifjúkorról olvashatunk aránylag keveset, pedig a zsidósághoz (zsidóságához) való viszonya itt gyökerezik.

Asszimiláns családjával együtt elhagyja ősei vallását, hivatalosan református, de ez nem menti meg az egzisztenciális ellehetetlenüléstől, első emigrációjának oka a faji üldözés. Ennek ellenére a Nyugatra menekült sorstársak között sem kapcsolódik zsidó szervezetekhez, amerikai katonai szolgálata idején egy fényképen Dávid – csillagos karszalagot visel.

Hazatérve a szociáldemokrata mozgalomban tevékeny (már 1931-től az SzDP tagja), vezeti a Prohászka – szobor ledöntését, de a kommunisták nem bíznak benne, könyvei nem jelennek meg. Neki is egyre kevésbé tetszik a kialakuló rendszer, gúnyos verset ír Sztálinról – szerencsére az asztalfióknak.

1950-ben reá is lecsap az önkény, a legszörnyűbb hazai munkatáborba, Recskre kerül. Beszámoló könyvei irodalmi rangú és hangú, de feltétlenül hiteles megörökítései az ötvenes évek gyakorlatának. A rabságban verseket ír – fejben, mert tollhoz, papírhoz nem jut.

Második emigrációjának évtizedei is termékenyek, ír és tanít Európában és a tengeren túl. Külföldi magyar-nyelvű zsidó lapokban sokat publikál, izraeli újságokban éppúgy, mint az észak-amerikai Menórában vagy a dél-amerikai Hatikvában.

Hazatérése után elismerik, 1994-ben Kossuth-díjat kap. Ekkor alakulnak kapcsolatai a haza irodalmi élet képviselőivel, Udvarhelyi András is ekkor találkozik vele.

Beszélgetéseik gyümölcse ez a könyv.

Érdemes elolvasni!

Róbert Péter