Független zsidó tudományos folyóirat

KÖNYVEK


Robicsek György naplója

Feladatának megfelelve a Holokauszt Dokumentációs Központ gyakran ad ki visszaemlékezéseket, naplókat. Ezek általában nagyon szomorú olvasmányok, egy szörnyű korszak áldozatai szenvedésekről, halálról, az emberi gonoszság változatos megnyilvánulásairól számolnak be a boldogabb utókornak.

A most megjelent könyv némileg különbözik ezektől, Robicsek György a Szegedről deportált fiatalembert jó sorsa megkímélte szülővárosa zsidó közössége többségének tragédiájától, az Ausztria felé zakatoló vagonokba jutott.
Keveset ír a gettó szenvedéseiről, bár később bizonyos emlékeknél visszatérő megjegyzés (pl. csokoládé, töltőtoll):”…elvette a detektiv”. Strasshofban, az „átmenőtáborban” való rövid tartózkodás után erdei munkát végzett majd néhány hét után Alt-Nagelberg üveggyárában kezdhetett dolgozni.

Nem tudták, de ez része volt az Eichmann és a zsidó vezetők közötti tárgyalásoknak, amelynek értelmében eredetileg 30.000 zsidót Auschwitz helyett Bécs környékére irányítottak (végül csak 17.000 részesült ebben a szerencsében)! 1945. áprilisáig maradtak itt és ekkor Theresienstadtba, a náci „mintalágerbe” evakuálták őket. Újra szerencséjük volt, mert az Ausztriába deportáltak nagyobb része Mauthausenben vagy Bergen-Belsenben, rettenetes körülmények között érte meg a felszabadulást!

Robicsek György naplót vezetett, mégpedig szegedi szerelmének szánva, hogy megörökítse életét az 1944 nyarától kezdődött évben.
Rózsika nem volt zsidó, szülei ellenezték házasságukat, amely csak később valósulhatott meg.
Tehát tulajdonképpen egy levélgyűjteményt olvashatunk, de egyúttal beszámolót is a kényszermunka napjairól. Írója, mint egy új Mikes Kelemen az események megörökítésén kívül saját érzéseiről is beszámol, aggodalomról szüleiért –teljes joggal, ők nem élték túl a megpróbáltatásokat - háláról a jóindulatú osztrák munkatársak felé és némi csodálkozásról az elhurcoltak egymásközti torzsalkodásán.

Rendhagyó ez a könyv a Holokauszt-irodalom bőséges áradatában. A Magyarországról elhurcoltak nagy többsége Auschwitzba került, zömük azonnal, vagy később a gázkamrába.
Az Ausztriába szállítottaknak nem ez volt a sorsa, többnyire nehezebb (építési vagy erődítési), néha könnyebb munkát végeztek, de a rossz bánásmód és elhelyezés, a kevés élelem miatt mintegy harmaduk nem élte túl a deportálást. A háború utolsó heteiben a menekülő SS-ek tömegesen gyilkolták őket, ezzel tetézve gaztetteiket. Orvosi ellátás hiánya miatt főleg a gyermekek és idősek pusztultak.

Robicsek Györgyék csoportja még az Ausztriába irányítottak között is szerencsés volt, ők fedett helyen dolgoztak, bár az üveget nagy hőségben készítik (ezeken a munkahelyeken ma csökkentett munkaidő van érvényben!), de helyzetüket össze sem lehet hasonlítani sorstársaikkal.
Nagelberg az osztrák-cseh határon festői szép helyen fekszik (ma is turista centrum), az üveggyár ma a híres Swarowski-cég tulajdona. Legfontosabb azonban a helyi lakosság barátságos magatartása, amely lehetővé teszi nemcsak a túlélést, hanem az aránylag normális életet.

Bizony a magyarországi visszaemlékezések nem erről számolnak be, de azért Ausztriában sem volt ez mindenütt így. Szomorú bizonyítéka ennek a halálmenetek során legyilkoltak nagy száma, akiket általában a helyi lakosságból összeállított segédalakulatok tagjai lőttek le az utolsó napokban.

A napló azonban csak a felszíni benyomásokat rögzíti: ” Megint Gmundben voltunk húsért. Érdekes, hogy a vonaton úgy utazhatunk, mint más polgár. Otthon már eljövetelünk (finom kifejezés a deportálásra!Rp.) előtt is csak külön engedéllyel lehetett zsidónak utazni és ott a nép ellenszenves pillantásaival találkozott. Itt csak előzékenységet és legfeljebb csodálkozó pillantásokat tapasztalhatunk”.
Ez az ellentmondás teszi rendhagyóvá, szoros kivétellé ennek az 54 deportáltnak a történetét, akiknek helyzetét a háború végének munkaerőhiánya és a már körvonalazódó náci vereség is javította.

Meghökkentő olvasni az élelmezési megbízottnak kinevezett Robicsek György pontos leírásait, pl. a kosztról, amelyhez menüt is mellékel, vasárnap több fogással. Jom Kippurkor többségük tartja a böjtöt, de utána szerény büszkeséggel így ír: „Jó vacsorát főzettem a társaságnak. Húsunk nem volt, de azért jóllakott mindenki. Volt paradicsomleves, resztelt burgonya, paradicsom saláta, lekváros tészta, sárgadinnye és fekete.”
Munkahelyükön a hőség okán még teát és napi 3 deci sört is kaptak. Munkástársaik rendszeresen kiegészítették élelmüket, még a háború után börtönre ítélt náci pártvezető sem zárkózott el szívességektől. Persze ez nem mindenkinek tetszett és „szigorítások következtek ….A munkásokat szigorúan figyelmeztették, hogy velünk csak azt, ami a munkához tartozik szabad beszélni, adni pedig semmit sem szabad”. Nem felejthették el, hogy hol vannak!

Az az érzésem, hogy hazatérve és az Auschwitzból visszavergődő többi szegedi zsidóval találkozva, e csoport tagjai jobban tették, ha nem részletezték deportálásuk körülményeit!
Ez a szerencse tovább kísérte őket, mert míg a szövetségesek közeledtére a zsidó foglyokat általában gyalogos halálmenetekben hajszolták az amúgy is túlzsúfolt nagyobb lágerekbe – útközben agyonlőve a menetképteleneket – a leálló üveggyár zsidó munkásait a náci „mintalágerbe”, Theresienstadtba vitték. Itt szabadultak fel 1945.május 8-án.
Eddigi szerencsesorozatuk betetőzéseként még felpakolhatnak a német hadsereg kiürült raktáraiból, mielőtt hazatérnek az éhező Magyarországra.

Robicsek György szülei nem térnek vissza soha, a szegedi zsidók többsége is áldozatul esik a szörnyűségeknek.
Őt várja szíve választottja, akit végre feleségül vehet.

Hosszú életet ad nekik a Teremtő, de csak most jelent meg naplója, a Holokauszt Emlékközpont kiadásában, két nyelven, magyarul és németül, mert Nagelbergben ma is emlékeznek a zsidó kényszermunkások ottani száműzetésére, amelynek egyik jele Franz Freisehner polgármester meleg ajánlása a kötet elején.

Szita Szabolcs professzor bevezetése és Szarka Lajos előszava történészi hátteret ad a könyvhöz, amelyet azért is érdemes elolvasni, mert mintegy figyelmeztet a történelmi események végtelen bonyolultságára, a nézőpontok sokféleségére.

Róbert Péter