Szindbád, a forradalmár
- Nyolc év Misáéknál

Csabai László trilógiájának a Magvető kiadó gondozásában megjelent harmadik részében a főhős, Szindbád - Schiffer Árpád őrnagy -, "a málenkij robot" után hazatérve városában folytatja háború előtti foglalkozását – amelyet Szibériában sem hagyott abba – nyomozó lesz.

Az impozáns terjedelmű, majd' 900 oldalas regény az 1956-os forradalom leveréséig követi Szindbád és két segédje, a holokauszt-túlélő Hunyadi százados és a rendőri pályától a társadalmi felemelkedés lehetőségeit remélő egykori béreslegény, Hudák hadnagy nyomozásait.

Nehéz történelmi időszak ez, a koalíciós idők után a szocialistának nevezett rendszerre való átmenet vidéken különösen gyötrelmes éveit éljük. Ismert történelmi okokból szinte eltűnik a magyar vidék zsidósága, ennek ellenére emlékeznek rájuk, árnyaik ott vannak a háttérben, és a regényben is gyakran felbukkannak.

Lássunk néhányat: nagyon jellemző szituáció az életben maradt Bergman gyárának államosítása, amelyben a zsidó Hunyadi rendőrtiszt is részt vesz. Őt azért bántja a lelkiismeret, a fejezet utolsó soraiban bevallja: "…mégiscsak rossz volt végignézni annak a kisemmizését, aki apámmal meg a feleségemmel együtt volt Auschwitzban."

Már előbb is a helyi fuvarosokról írva megjegyzi:

 "…a csendőrség nem fizette ki azokat a szekérrel rendelkező bokortanyaiakat, akiket berendelt zsidófuvarozásra. Pedig a derék gazdák igazán megtették, amit a haza elvárt tőlük. Áprilisban folyton esett az eső, de ők csak hordták-hordták a népet… Hogy a zsidó problémás fajta, az most is kiütközött. A nők jajveszékeltek, könyörögtek, a kölykök bömböltek, a férfiak vesztegetni próbáltak, mintha képtelenek lennének felfogni, hogy a vörös veszedelem elleni küzdelem a németekkel való végső összefogást, és ezzel az ő deportálásukat teszi szükségessé. Kicsi volt a hitük, nem bíztak meg a kormányzóban és az ország törvényes kormányában meg miniszterelnökében. Tán még kétségbe is vonták e nemes emberek bölcsességét és jó szándékát! A fuvaros gazdák hallgatták a sok sirámot, csitítgattak, fenyegettek, csendőri segítséget hívtak, de nagy nehezen csak leszállították az élő árut a gyűjtőtáborba. Aztán pálinkát vedeltek, így próbálták feledni a nehéz munkát."

Jellemző módon a helyi lap főszerkesztője azt javasolta, hogy a zsidókkal ki kell fizettetni deportálásuk költségét. "Az nem lehet, hogy a magyar állam pénzén vonatozzanak egyesek, miközben eleszik a fronton hősi küzdelmet a fronton hősi küzdelmet folytatók elöl az élelmet."

Amikor a Don kanyarról ír a keretlegénynek jelentkezők motivációjának azt tartja, hogy az illető "félelme, szenvedése kielégületlensége keltette dühét a munkaszolgálatoson tombolta ki". A főhős visszaemlékezik Szamuely Tibor testvérének 1921-es perére, aki családját reformátusnak vallotta.

Állandó szereplője a regénynek a fent említett Hunyadi zsidó rendőrtiszt, aki visszaemlékezik szokatlanul világi családjára. A lakosok beszélgetésekben állandóan zsidók bújtatására hivatkoznak, amire Szindbád keserűen jegyzi meg: "Egyre több az ilyen ember."

Az antiszemitizmus a felsőbb réteget is jellemzi, ők így gondolkoznak: "…Pesten, abban a borzalmas és gyönyörű Babilonban a nem zsidók is valahogy elzsidósodnak."

Előítéleteik deformálódva élnek tovább az egyszerűbb emberek között. Az analfabéta öregasszony Rákosi leváltásakor így beszélget a főhőssel a távozó Rákosiról:

"…Elrepült Amerikába.
 - Minek repült oda?
 - Viszi az aranyat Ájzenhóverhe’!
A zsidók aranyát, vagyis a magyarokét. Országot gyarapítanak belőle maguknak. A turbánosoktól megveszik a sivatagot, ahol az a regiment kőpiramis van."

Végül a néni belezavarja Rudolf trónörökös öngyilkosságát is, mondván, hogy az is a Rócsik (Rothschild) fiú miatt történt. "Ebből lett a háború."

Az 1956-os forradalom zárja le a regényt, amelynek utolsó oldalain Hunyadi kiábrándulva, már a disszidálások megszervezésében jeleskedik.

Róbert Péter